Letölthető pdf

Varga Attila

A DNS EMBER,

a világ legfőbb problémája

Miért lesz valaki öngyilkos?

Rövid tartalmi ismertető:

Írásomban azt a kérdést próbálom meg feszegetni, hogy létezhetnek-e lélek nélküli emberek, azaz létezhet-e ember, amelynek fő építőköve maga a saját átörökítő anyaga, testének DNS-e, kígyó-énje, valamint hogy mi az oka elracionalizálódó világunknak.

Főbb alcímek:

  1. Test akaratából való születés
  2. Időközbeni lélek, vagy szellem eltűnés
  3. Halál előtti szellem, lélek eltűnés
  4. Szellem alvása
  5. Idő nélküli érettség

A téma körüljárására egy az interneten található tizenhat éves serdülő lány halálesete ihletett, amelynek előzményeit - gondolom mások okulására - szülei tették egy weboldalon közzé. Nem ismertem azt a lányt. Soha nem hallottam felőle. Viszont olvasva történetét mind a halála előtti életéről, mind a bekövetkezett sajnálatos eseményről, valamint az ezt követő időszakról, amelyben a szülők a látogatók segítségét kérve mintegy oknyomozást próbáltak folytatni annak kiderítése érdekében, hogy vajon miért történhetett meg a lányukkal ez az eset, valami elkezdett terhessé válni bennem. Majd tüzetesen átnézve ezt az oldalt, az ott leírtakat összevettettem saját gondolataimmal. Nem volt nehéz dolgom, hisz ezek az ideák ugyan még csak a képzelődés szintjén, de már régóta ott lapultak a bensőmben valahol nagyon-nagyon mélyen. És most egyszeriben vulkánkitörés-szerűen kezdtek a felszínre törni, mintha belülről valami azt parancsolta volna: nem várhatok tovább. Ekkor még megpróbáltam ellenállni, egészen addig, amíg rájöttem nincs más választásom. Le kell írjam ezeket, mert különben nem tudom mi lesz. Így hát álljanak most itt az elképzeléseim.

 

Az interneten találkoztam azzal az adattal is, amely a következőt közli: évente a világon egymillió ember követ el öngyilkosságot. Ugyanitt megjegyzik még azt is, hogy az életüket maguktól eldobó emberek száma nem csekély, számuk évről évre növekszik.  De vajon kik és milyen tulajdonságokkal bírók lehetnek ezek az emberek, akik értelmét nem látva életüknek, a háromdimenziós világból való kiszállás eme formáját választják? Meg lehet-e bensőjüket, énjüket határozni, sorolhatók-e az emberek különböző lelkülettel rendelkező irányvonalait tekintve azok bármely típusához?  Talán nem normálisak, őrültek, hibbantak, talajt vesztettek, akaratgyengék, zavart elméjűek, vagy kik ők?

Először is nézzük meg a lélek és a test fogalmát, illetve funkcióját a teljesség igénye nélkül, majd a kettő egymáshoz való viszonyulását.

 

Lélek: Az emberben a testtől független, (anyagtalan) létezőként képzelt hordozója. Valaminek éltető eleme, legfontosabb tagja.

 

Test: Élőlénynek, különösen embernek sajátos megjelenési formája. Illetve az anyagnak a tér bizonyos részét betöltő egységes, összefüggő tömege.

 

A későbbiekben a szellem és lélek definícióját nem szeretném élesen különválasztani, habár tudom a kettő nem egy és ugyanaz, de az egyszerűség kedvéért stilisztikailag jelen írásomban e két fogalmat tekintsük azonos jelentéstartalommal bírónak.

Lélek, vagy szellem nélkül nincs élet, ez adja a dinamizmust a statikus anyagnak, mint ahogy ezt már Carl Gustav Jung is megállapította száz évvel korábban. Persze ezt előtte is tudtuk, csak ő volt az első, aki tudományos szintre emelte e gondolatokat a szinte már feledésbe merülő mitológiai írásokkal együtt.

Ha az ember tesz valamit, ami - az adott társadalom normáinak megfelelően - nem erkölcsös, akkor bűntudata támad, álmaiban megjelennek a csuklyások, és jól elbánnak egójával, tehát az igazság győzedelmeskedik. Nincs értelme rossz fát tenni a tűzre, mert később ráfázunk. Mindenki azt kapja, amit megérdemel. Ezért szükséges, hogy minden cselekedetünk áldozati mű legyen, amely a világegyetem nagy kerékforgását segít továbblendíteni stb. Ismerősek ezek az intelmek valamennyiünk számára.

 

De mi van akkor, ha - tegyük fel - lélek és test egymástól függetlenül is képes létezni, és nem igaz az a megállapítás, hogy szellem nélkül nincs élet? Mi történik, ha megdől ez a régóta hangoztatott kijelentés, amelyet, annyi meg annyi bölcseleti elmélet támaszt alá, hogy számukat rendbe szedni is elég.

Vagy milyen helyzet állhat elő abban az esetben, ha emberek közönséges haszon elvéért, érdekből, nap mint nap megbántanak másokat, lealacsonyodnak, és nem lesz lelkiismeret - furdalásuk? Hisz az igazságtalanság, - ha rögtön a testnek nem is - de a léleknek elviekben fáj.

 

Mi a lelkiismeret?

 

A teljesség igénye nélkül álljon itt két definíció:

 

1. Az az erkölcsi érzék, amellyel valaki saját tetteit és gondolatait megítéli.

2. Az egyénnek saját magára vonatkozó erkölcsi tudata, az önmagától megítélt erkölcsi állapota.

 

És még folytathatnám a meghatározások sorát, de a kérdéskörben azért nem szeretnék különösebben elmerülni, mert inkább csak azzal a gondolattal szeretnék eljátszani, hogy mi történik akkor, ha mégis léteznek emberek lélek, vagy úgymond belső mozgatórugó nélkül. Akkor át kell írjuk az eddig felállított tételeinket. A kérdés azonban természetesen nem ilyen egyszerű, ugyanis ha valakinek nincs lelkiismeret-furdalása még nem egyértelműen deklarálható rá, hogy az illető lélektelen. Vagyis nem lehet azt mondani, hogy ha valakinek nincs lelkifurdalása, annak lelke sincs. Nem egyszerű, mert egy adott életszituációban minden relatív. És nem kizárt, hogy épp mi, akik várnánk azt, hogy a másik embernek tette következményeképpen bűntudata támadjon érzékeltünk tévesen azt a bizonyos élethelyzetet.

A játék és a valóság közötti lényeges különbség pedig nem más, mint az, hogy az előbbi az utóbbival ellentétben, bármilyen érzelem megélése és átadása mellett veszélytelen. Ha pedig annak határát átlépi, akkor arra azt mondjuk: vigyázz, mert ez már nem játék!

 

Tételezzük tehát fel, hogy létezik vitalitással rendelkező ember lélek nélkül. Akkor milyen új helyzettel találjuk szembe magunkat? Akkor az ő fő építőköve csak testének anyaga lesz, amelynek központi magja az azt alkotó sejtjeinek örökítő anyaga, az ő DNS-e.

DNS: A sejteknek az örökletes tulajdonságok átadásában fontos szerepű vegyülete. Minden élőlény legalapvetőbb átörökítő anyaga.(DNS=kígyó)

 

A lelkifurdalás, mely akár Freudi-elszólások mentén is megjelenhet, és amely egyfajta fájdalomból keletkezik, amit az igazság menetelésével szembeni energia táplál, azonban minden esetben megszűnik, ha az ember úgymond lélektelen. Viszont ha nincs lelke, mi adja statikus anyagának dinamizmusát?

Ha nincs Freudi-elszólás, nincs lelkiismeret-furdalás, nincs bűntudat. A számítógép operációs rendszer, vagy szövegszerkesztő nélkül is számítógép, bár az előbbi hiányában értelmi fogyatékosnak tekinthető.

Van egyáltalán olyan ember, akinek soha ne lett volna bűntudata még akár minimális szinten sem? Létezik olyan ember, aki még soha egy kevéske szeretetet sem adott volna senkinek?

Nem létezik. Tehát mindenkinek "van" lelke. Vagyis az előbbi feltevés, hogy lélektelen ember is létezhet mégiscsak téves.

De mi van akkor, ha létezik olyan ember, akinek csak úgy tűnik, mintha lelke lenne, legalábbis nagyon hasonlít azokra az emberekre, akiknek biztos, hogy van, és mégis van benne valami furcsa, valami rendhagyó, valami megmagyarázhatatlanul hamis, ami miatt nem tudjuk őt hová sorolni?

 

Mi van akkor, ha ez a lélek csak egy hű másolat?

 

De hisz annyi minden a másolat ma már, hogy azt felsorolni is nehéz lenne, még az anyag is az. Műanyag, műleves, műételek műitalok, és stb., és stb. Miért ne lehetne akkor akár a lélek is mesterséges? Az ilyen ember testének anyaga és mű lelkének megalkotója nem más, mint annak fő építőköve, az átörökítő DNS. Ez az ember nem más, mint egy színtiszta DNS által kódolt anyag, amely egy ügyesen másolt dinamizmussal rendelkezik. És mivel a valódi lélek csak természetes lehet, ezért rá azt mondhatjuk: lélektelen.

 

És ha valaki úgymond lélektelen, akkor nem válik rá alkalmazhatóvá - az egyébként valamikor hatalmas fegyvernek betudható krisztusi: "Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!" kijelentés sem. Mert ezzel valamikor célt lehetett elérni, ma meg már szinte lehetetlen. Ha ma egy úgymond lélek nélküli emberrel szemben valaki jót cselekszik annak ellenére, hogy az megbántotta őt, ki fogja nevetni és semmi sem fog történni sem rövid, sem hosszú távon. Erre az emberre azt is mondhatjuk: hazug. Hazug emberek ellen az igazságért pedig csak hazugsággal lehet jól küzdeni. Ezért van az, hogy lélekkel rendelkező emberek is egyre gyakrabban nagyobb bűnbe esnek, mert küzdeni próbálnak a színtiszta DNS által felépített anyagi ember ellen. De gyakran elbuknak, hisz nekik nem kenyerük a hazugság.

Ezért nincsenek ma már szentek sem. Mert a szent, mint az anyag legyőzője valamikor a színtiszta igazsággal kereshette kenyerét, ma viszont az anyagot legyőzni igazsággal nem lehet. Tehát kevés már ide az igazság, kevés ide az Isten. Illetve természeti katasztrófák személyében még erősebb tud lenni, de ha a dolgok így mennek tovább nagyon már ott se sokáig. Ugyanis televíziós híradások képeit látva, kiállítunk neki egy olyan anyakönyvi kivonatot, amelyben a vezetéknévhez az lesz odaírva: Gonosz. És nem gondolkodunk el azon, hogy vajon lehetett-e racionalitáson túli indítéka annak, ami történt, annak, ami bekövetkezett. Vagyis lehetséges-e, hogy mindezeknek valami miatt így kellett történnie, vagy esetleg valami emberi mulasztás volt a kiváltó ok.

Valamikor még tudtunk így gondolkodni, tudtunk racionalitáson túli okokat megfogalmazni, tehát vevők voltunk a belső helyes sugallatokra. Volt idő, amikor a halált is jobban el tudtuk fogadni. Ehelyett most elkezdünk adakozni, amely "önzetlen" segítség semmilyen más célt nem szolgál, mint azt, hogy elkezdjük sajnálni az áldozatokat, akik által tulajdonképpen önhibánkon kívül ugyan, de saját magunkat fájlaljuk.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nem kell azokon az embereken segíteni, akikkel megtörtént a szerencsétlenség. Épp ellenkezőleg, nagyon is kell! De mindig el kellene gondolkodni azon, hogy vajon lehetett-e racionalitáson túli oka a történteknek. Ugyanúgy mérlegelni kellene a kialakult helyzetet, mint ahogy időnként hétköznapi problémáinkat is méricskéljük, ha túl akarunk rajtuk lendülni és nem leragadni a megmagyarázhatatlan véletlen szerencsétlenség ideológiája mellett.

 

Biztosan sokan emlékeznek olyan hetvenes-, nyolcvanasévekbeli fantasztikus filmekre, amelyeknek témája azt sugallta, hogy a kétezres évek első évtizedeiben a földön a robotok, a gépek átveszik az uralmat, irányítani fogják az emberiséget. De későbbi, sőt mai sci-fi művek alaptémáját is meghatározza ez az ötlet. Ezek tulajdonképpen nem arról szólnak, hogy az emberi munkaerőt kiszorítja majd a gépi automatizálás és a gazdaságosság elve miatt kevesebb embert fognak a gyárakban alkalmazni, hisz az már rég megtörtént. Hanem sokkal inkább arról, hogy hús- vér emberek kezdik egyre jobban benépesíteni a világot lélek, szellem nélkül. De ez a lényege a közel kétszáz évvel ezelőtt megírt Gogol: Holt lelkek c. művének is.

 

Azt szokták mondani, hogy idős, életük utolsó fejezetéhez érkezett emberek testét elhagyta szelleme. Fizikai testük még itt van, de valami már hiányzik belőlük, valami már máshová került. Az egész ember lényegében nem az, aki azelőtt volt, akit valaha megismertünk. Erőtlenné vált nemcsak fizikailag, mert az érthető, hanem szellemileg is.

Főleg a szeme lett különösen érdekes. Elvesztette fényességét, fehér része opálos lett és halványsárgás színt kapott. Nincs már lélekszinten sem meg az a dinamizmusa, amelyet korábban tőle megszokhattunk. Elszállt, tovatűnt. Csak testileg létezik hozzátartozóik körében, nem ritkán megbántva azokat.

Nemrég e sorok írásakor felhívott valaki és azt mondta: nyolcvannégy éves édesanyám azt álmodja, elhunyt férje megjelenik az ablaka előtt és hívogatja. Édesanyám halálos beteg, az orvosok pár hónapot jósoltak neki. Ami nagyon furcsa lett benne, hogy a szeme(!) nagyon megváltozott. Csillogását elveszítette és homályos halványsárga színt kapott.

Nem kell álomfejtőnek lennie valakinek, hogy rájöjjön, ebben az álomban az édesapa megjelenése az egykori feleség lelkének, szellemének testtől való elválását segíti, azért hívogatja. És a szem csillogásának megváltozásával be is következik annak végleges elhagyása, de ő maga még él!

 

Mitológiai írásokban is megfigyelhető, hogy ha valaki nagyon gonoszul cselekszik, akkor azt mondják rá: testét elhagyta szelleme (akár fiatalon is), és már nem tud szeretni. Átvette az uralmat annak anyaga, és lelke mivel nem érezte jól magát benne elszállt belőle.

És itt van a bibliai Ádám, aki közvetlenül Éva, közvetve a kígyó (amely nem más, mint a kígyó-én, az egó, a test, a DNS szimbóluma, amely v.ö. tekeredő kígyó=DNS spirál, mérgével mint a gyógyszertárak homlokzatain lévő jelképben is megjelenő kígyó, kígyó/gyít bennünket a bajból,) csábítására szakít a tudás fájának gyümölcséből és Isten őket ezért megbünteti.

Miért teszik? Ki teszi? Miért ez a hatalmas kíváncsiság? Ki akar itt mindent tudni? Ki akar mindenhatóvá válni?

Nem más, mint az anyag! (Tisztában vagyok a kép azon értelmezésével is, hogy itt egyfajta isteni kíváncsiságról van szó. Akik így látják, azoknak is igazuk van, mert az anyag alávetettségének idejében valóban ezt jelentette, csakhogy ma már az anyag is Istenné lett.) Ezt hívták valamikor sátánnak, ördögnek, ma DNS a neve. Ő a gonosz, a szenvedés fő forrása, amelyben a lélek fejlesztheti önmagát.

A léleknek is van árnyéka, van rossz oldala, de az igazi ellentétpólust, az igazi árnyékot, az igazi tükröt a szellem számára mégiscsak az anyag képviseli. Tehát szükség van rá, mint arra a kanálra, amelynek segítségével a tányérból kimerhető az étel, mert ahogy az a testnek táplálék, úgy táplálék a szenvedés is a léleknek, hisz a gondok gondolkodásra késztetnek, ezáltal viszont magasabb tudati szint érhető el. De nem mindegy milyen mértékben, milyen mennyiségben jönnek a problémák adott idő alatt, mert a túl nagy teherbe, ha a boldogság még minimális szinten sincs jelen, az ember beleroppan.  És az sem mindegy, hogy a problémákat olyan embertől kapom-e, akinek testi örökítőanyagán kívül lelke is van, vagy egy olyantól, akiből ez hiányzik! Az előbbi adja a mértékkeli szenvedést, az utóbbi viszont a mértéktelent. Így a sok gép, vagy lélektelen ember általi gyötrelem előbb vagy utóbb rossz beolvadásra kényszeríti az embert, ugyanis nincs hova menekülnie. Olyanná kell idomulnia a társaságában, mint amilyen ő maga, különben kirekesztődik, szeretetmegvonásban részesül. Vagyis ha túlélni akar, robottá kell formálódnia.

 

 

Miért van szükség gépekre?

 

Mert szenvedést okoznak és a szenvedés léleknemesítő, valamint tudatformáló. Arról nem is beszélve, hogy megkönnyíthetik az ember munkáját. De semmiképp sem uralkodhatnak fölöttük! Viszont kell az is, hogy gondot okozzanak fejlesztve az ember gondolkodását, de semmiképp sem(!) lélektelen ember képében! De ma már sajnos uralkodik az anyag, uralkodik a DNS, uralkodnak a gépek, amelyek talán az aranykort leszámítva mindig is előfordulhattak, csak nem ekkora számban, mint ma.

 

Visszatérve a szenvedésre, egy párkapcsolat felbomlásakor sokunknak ismerősen hangzik a kérdés: Miért szakítottatok, hisz olyan jól megvoltatok? Épp ezért. Nem kellett megküzdeni semmiért, mindig minden adott volt. Vagyis a lélekkel rendelkező embernek szüksége van arra, hogy minden nap feladatok előtt álljon, de nem megoldhatatlan próbatételekre, mert akkor nem tudja megvalósítani, megtisztítani, boldoggá tenni önmagát, hisz nincs sikerélménye. Az elgépiesedett, vagy már gépként világra jött emberek viszont a lélekkel még rendelkező társaikat sokszor lehetetlen célok elé állítják. Nemcsak azért mert olyan (ravasz) racionalizmust kényszerítenek rá, amelyet ők szellemi fejlődési szinten jóval meghaladtak és ezért ez náluk egyfajta alacsonyabb tudati szintre való visszaeséssel (unalommal) járna, hanem azért is, mert bennük ott él a cselekedeteket mérlegelő kontroll, a dolgokat felülbíráló anyagi világtól jóval tapasztaltabb és ezért igazabb szellemi magasság.

 

A szenvedésre való szükségességünket bizonyítja még - többek között - a keserű ételek és italok fogyasztása is. Van is egy olyan keserű alkoholos italunk, amely még a szenvedést szimbolizáló arany keresztet is magába foglalja. (Kereszt egyenlő emberi test alapvonulata. Jól megfigyelhető ez egy kiszebáb vázának esetében, vagy akár egy pálcikaember rajzolatánál.)

Miért éppen aranyat?

Mert az arany nemesfém és a lélek is nemesítésre törekszik. A nemesség pedig, többek között szeretettel, érzelemmel, és elfogadni tudással megegyező. Mint ahogy ezt szinonimái is mutatják: arany - aranyos - kedves - szeretetet árasztó - drága tündér, szoktuk is jelzőként használni emberekre, barátainkra, gyerekekre. Ezért van az is többek között, hogy az ékszereket viselő emberek rábeszélőképessége nagyobb, mert szeretetet mutatnak, és lelki megtisztulás utáni vágyunkat pillanthatjuk meg bennük. Ez az alapja a szőke haj (csillogó gyönyörű sárga szín) kedvelésének is, azért vonzza óhatatlanul oda a szemet, mert az arany színére emlékeztet. Arról nem is beszélve, hogy a tiszta arany, amit még a jobb viselhetőség érdekében nem szennyeztek, törékeny is. Ha valami törékeny, lágyabb, nem kell annyi energiát befektetni legyőzésébe, birtokbavételére, tehát kényelmesebb is. A kényelem pedig a tudattal áll összefüggésben. Vagyis ha nem vagyok annyira tudatos, annak hiányát kényelemmel pótolhatom. Ha sokat szenvedek, kevesebb a kényelmem, de tudatosabbá válhatok. Ha viszont ez még egy kék szemmel is párosul, akkor duplán magához rántja az érzelmeket, hisz a kék szín a víznek, az érzelemnek is a jelképe.

 

De a szenvedés iránti tudattalan vágyunkat támasztja alá a penészes ún. camambert sajtok, illetve a penészes kolbászok, vagy szalámik fogyasztása is. Nem véletlen tehát az, hogy ezeket az ételeket többen az első alkalommal nem hajlandók elfogyasztani.

 

Igen ám de mi van akkor, ha nincs egyensúly a szenvedés és boldogság arányában? Sőt nemhogy az egyensúly hiányzik, de még minimális boldogságban (szenvedéshiányban) sem részesül az ember?

 

Munkahelyén, ha valakinek nincs sikerélménye egy adott tevékenységben, otthagyja, és keres egy másik állást, majd folytatja tovább ott a munkát. Ha ott sincs ismét odébb áll, vagy választ egy másik szakmát. Ha az életben nincs sikerélménye egy egyénnek, vagyis nem tudja megvalósítani önmagát, önnön lelkét képtelen a testével (illetve mások lelkületével) harmóniába hozni és így a külvilágnak önmagát felmutatni, akkor ugyanezt teszi, vagyis előbb-utóbb kiszáll az élet körforgásából. Ez nem feltétlenül kell, hogy annak egy mindenki számára jól látható drasztikus módját (öngyilkosság) jelentse, hanem lehet hogy "csak" a drogokhoz menekül, vagy bevonz egy ma még gyógyíthatatlan betegséget (ezt nevezhetjük rejtett öngyilkosságnak is, ami azért következhet be, mert nem tudott már örömmel élni). Na persze előtte még kipróbálja a vásárlást.

 

És miért épp a vásárlásba menekül?

 

Azért mert a vásárlás az önmegvalósítás egyik állomása. Azt is mondhatnám, vásárlás egyenlő önmegvalósítás. Hogy miért, ezt álmokkal szeretném bizonyítani.

 

Ha álmainkban épületekkel, lakásokkal, lakóházakkal álmodunk azok általában az énünket szimbolizálják. A pincék az alsó szintek a mély énünket, a többi szint pedig a tudatunkkal kapcsolatban álló énrészünket. Kivételt képezhetnek ezen esetek alól azok az álmok, amelyekben az álmot álmodó teszem azt egy építész, vagy építőipari vállalkozó, tehát azok a személyek, akik nap mint nap épületekkel foglalkoznak. Vagyis a lakás a ház szellemszinten énünkkel azonos. Ha vásárolunk valamit, amellyel azt még szebbé, még otthonosabbá tehetjük, akkor azzal átvitt értelemben anyagszinten énünket akarjuk megvalósítani, szebbé tenni, ami természetesen öröm és boldogság forrása.

De mi történik akkor, ha hívunk egy parkettásmestert, és ő ferdén rakja le parkettánkat? Mi történik, ha villanyszerelőnk a kapcsolót nem a világításra, hanem a konnektorra köti, illetve milyen helyzet áll elő, ha a szobafestőnk által felrakott tapéta nem áll meg, és még sorolhatnám a bizonyára sokak számára ismerős példákat.

Akkor elkezdjük magunkat rosszul érezni. Majd rossz szájízzel gondolni a vállalkozóra, aki "becsapta", "meghazudtolta", "átverte" énünket. De elsősorban nem azért érezzük pocsékul magunkat, mert becsapottá váltunk, hanem azért, mert nem tudtuk önmagunkat még ezen az úgymond kezdetlegesnek nevezhető szinten sem megvalósítani, nemhogy egy párkapcsolat, vagy egy munkahely terén.

Ugyanez jön létre egy ruhanemű, vagy bármilyen divatcikk, de még egy fogkefe megvételekor is. Tehát a vásárlás önmegvalósításunkkal analóg. A mai nagy bevásárló központok pedig hatalmas területüknek köszönhetően a szabad önmegvalósítás szimbólumai, ahol viszonylag olcsón (kevesebb szenvedés árán), nagy választék közepette tudjuk megteremteni "önmagunkat".

Ezért is történhet meg az, ami szintén az interneten olvasható, hogy egy nagyon szélsőséges esetben azért lesz valaki öngyilkos, mert nem tudja magának megvenni azt a bizonyos márkás táskát, ruhaneműt, stb., amelyről már oly régóta álmodott. Vagyis mivel az elgépiesedett világ hegemóniája miatt nem tudta önmagát szellemszinten megvalósítani, tett egy próbálkozást anyagszinten, de ott sem sikerült neki.

 

Miért nem tudja?

 

Mert lélek lakozik testében, és mert tehetséges. És éppen ezért nem képes csalafintaságra, rafinériára, svindlire, és szigorúan racionalista gondolkodásra sem túlélése érdekében. Így nem tudja megteremteni sem az ahhoz a szükséges feltételeket. Erre az emberre szokták azt mondani: nem életrevaló. A többiekkel ellentétben nem tudja fölvenni a harcot a DNS által kódolt szellem nélküli zombival szemben. Vagy ha néha-néha mégis sikerül megtennie, tehát képes lesz minimális szinten eltulajdonítani, csalni, hazudni, hisz rájött, hogy másképp nem tud életéért küzdeni, ugyanis fennmaradásának mindez alapfeltétele, akkor is elbukik. Miért? Mert a kontroll és tehetsége akadályozza őt.

És a kontroll miért nem tud másképp viselkedni? Ilyen a természete, vagy egyszerűen csak azért, mert tudja, hogy erről valahol még számot kell adnia?

Ilyen a természete, és mert számot kell adnia.

 

A DNS-nek hol kell számot adni a földi létén kívül?

 

Ha relatíve nagyobb bűnt követtünk el, akkor olyan jól esik a föld alá menni. Szoktuk is hangoztatni: legszívesebben elsüllyednék szégyenemben. Ennek semmilyen más oka nincs, mint a fény eltűnése az attól való megszabadulás pillanatnyi érzése. Vagyis el tudtam rejteni a bennem lévő gonoszt a világosság elől.  Tehát ebből is az következik, hogy a DNS meg akar szabadulni a szellemtől, a lélektől, mert nem akar tőle tovább függeni annak ellenőrzése alatt állni. És így neki jó lesz, hisz nyugalmat talál, önálló életet.

Ezért lehet a világ közlekedési vállalatai földalatti forgalmat biztosító alkalmazottai között többségben találni olyanokat, akik lelkileg, érzelmileg - valamikori rendkívüli élethelyzeteik által, önhibájukon kívül - becsapottabbak.

Ugyanis képzeljük csak el azt a helyzetet, hogy bliccelni akarunk a világ bármely metróállomásán és elkap bennünket egy ellenőr. Mi történik? Elég faramuci helyzet áll elő, hisz egy olyan embert akarunk becsapni, aki - az esetek többségében - nálunknál jóval becsapottabb, jóval többet szenvedettebb, így nem kizárt hogy jobban ismeri a fondorlatnak minden csínját-bínját, de legalábbis gyanakvóbb, ugyanakkor a sok feldolgozatlan (terméketlen) szenvedéséből eredően - mivel minden egyes bliccelő újra és újra segít neki átélni valamikori becsapottságainak élethelyzeteit - maximális ellenállást fog irányukba tanúsítani.

De az igazságszolgáltatás más területein is a többet szenvedettebb emberek lehetnek előnyben. Illetve még egy érdekességgel számolhatunk, ugyanis nemcsak arról van szó, hogy sokat szenvedett embert akarunk becsapni, hanem arról is, hogy mi magunk lélekkel rendelkező emberek is a DNS-által becsapottak, kihasználtak, meglopottak vagyunk (a túlzott racionalizmus eltulajdonítja a lélekkel rendelkező nem racionális emberek identitását). És amikor jegy nélkül próbálunk utazni, illetve törvényesnek nem mondható előnyökhöz jutni, akkor tulajdonképpen csak azt próbáljuk meg visszaszerezni, amit korábban tőlünk valakik elvettek. Ezért lesz a bliccelő is mérges az ellenőrre és természetesen a maga igazságát kereső kontroll személyében helytállni akaró egyén is ezért fog megorrolni az őt becsapni akaró utazóra.

 

Visszatérve az előző gondolathoz, bizonyára Önök közül is sokan megfigyelték már, ha ismerőseik közül valaki "csak úgy" öngyilkos lett az szinte kivétel nélkül egy jólelkű, csak nagyon ritkán érdekből cselekvő, szeretni tudó ember volt. Tehát volt benne lélek, volt benne szellem.

 

Miért nem érezte jól magát itt a Földön?

 

Nem volt életrevaló, nem tudott a racionális világban megkapaszkodni, ezért kirekesztődött. És mivel ő is társas lény volt, úgy érezte, mennie kell, hisz itt őt nem szeretik. (És itt most tekintsünk el azon esetektől, ahol egyfajta szülők irányába történő tanítás miatt kellett ennek így történnie.)

 

 

 

Mi a drog?

 

 

Mindenki próbálta már, hisz bizonyos értelemben a fűszerek is ebbe a kategóriába tartoznak. Így sokan megtapasztalhatták milyen érzéseket képesek kiváltani. Egy adott mérték után teljesen kikapcsolják a belső kontrollt. Lsd. ha valaki szétrág egy méregerős cseresznyepaprikát, akkor tudja milyen nyomokat hagy maga után az első pár percben (méreg = mérges kígyó = mérgezett DNS = mérgezett tudat). Így a testünk pillanatnyilag elveszítve szuperegónk, lelkünk irányítását, leválik arról és független önálló önmaga lesz (nem a lélek és test harmóniája által lesz az ember önmaga, mint ahogy annak egyébként lennie kellene, hanem a test válik önmagává!), és teljesen átveszi fölötte az uralmat. De ugyanez igaz a mértéktelen alkoholfogyasztásra is. Ezért nem nehéz ilyenkor megbántani másokat, hisz az ember lélektelen robottá válik. Viszont a szellemnek is szüksége van a drogra, de neki csak mértékkel a normális izgatás feltételeit betartva, amely örömöt felszabadító anyagot (dopamin) egyébként harmonikus életénél az ember szervezetében természetes úton önmaga is előállít.

"A szellemnek is szüksége van a drogra", pedig épp olyan jelentéssel bír, mint az az izgalmakkal teli várakozás, amikor valaki egy szuper hócsizmában tarolja maga előtt a havat, örülve annak, hogy legyőzi az akadályt, és harcolva az anyaggal tapasztalatokra tesz szert. De egy idő után a lába fázni kezd, azonban még mindig nem hagyja abba, még mindig tovább akarja érezni egójának hatalmát. Ekkor veszi át a DNS-e az uralmat.

A DNS függetlenedési törekvéseit mutatja a kemény, szintetikus drogok előállítása is, amelyet ő maga talált föl. Ugyanis ezek izgató hatásukkal pótolják a szellem, a lélek hiányát. Vagyis mesterségesen kiváltott örömérzettel tudják helyettesíteni az ember belső világából egyébként természetes úton fakadni tudó boldogságot. (Mesterséges mennyország, álboldogság.) Tehát a szín-DNS embernek azért van szüksége drogra, mert üres (de neki kevésbé, hisz jól érzi magát), a lélekkel rendelkezőnek pedig azért, mert a gépi monotonitás következtében nincs, ami bensőjét megfelelő rezgésszinten tartsa. A drogok éppen ezért az irracionális világ pótlására alkalmasak, csökkentve a racionális világ fojtó, kígyói szorítását. (Az irracionális világnak pedig része a szeretet!) Ez az irracionális világ viszont éppúgy mesterséges, mint a DNS ember mű lelke.

Tehát összegezve elmondható, hogy a drogok annál jobban el fognak terjedni, minél kevesebb lélekkel, szellemmel rendelkező ember fog élni a Földön.

 

 

 

 

 

 

Mi célt szolgál ma (egyre inkább) a tanulás?

 

 

 

A tanulás ma (sajnos egyre inkább) a tudati világnak a tudattalan világtól való eltávolítását segíti elő, azon nemesebb szolgálat helyett, amelyre ősidők óta a lélek által predesztináltatott, vagyis hogy a testet és a lelket egyaránt fejlessze. Ma viszont szinte kizárólag csak a testünknek tanulunk.

Sokszor előfordul, hogy úgy érezzük, egy kisebb iskolázottságú embernek magasabb intelligenciája van, mint egy magasabb végzettséggel rendelkezőnek.

Lehetséges, hogy mindez azért van így, mert az intelligencia fogalma alatt mást értünk, mint amit a racionális megfogalmazások által látunk, hallunk, vagy olvasunk felőle. Az igazi intelligenciának az én olvasatomban egy döntő többségében magas fokú, szeretetben bővelkedő, belső-külső tudásnak kellene lennie. Amivel az ember jól érzi helyesnek a dolgokat. Úgy is mondhatnám, hogy az intelligens ember olyan testi-lelki képességgel rendelkezik, amelynek segítségével képes a valóság kis részéből következtetni annak egészére. Ezzel szemben az intelligenciatesztek a külső, vagy értelmi tudásra helyezik a hangsúlyt. (Melyik háromszög illik a másik 3 mellé, stb.)

A magasabb iskolai végzettségű ember sajnos ma már szinte csak intellektussal, azaz anyagi, értelmi tudással rendelkezik. És a tanulás, döntően csak ez utóbbit fejleszti, a másikat, azaz az érzelmi, lelki oldalt parlagon hagyja (vagy maximum primitíven fejleszti). Azon csak a szenvedés munkálkodhat.

A túlélés érdekében minél több adatot kell megjegyeznünk, minél nagyobb kapacitású biovincseszterrel kell rendelkeznünk.

Mai oktatói elméletek egyik legnagyobb tévedése, hogy a történelmet humán tantárgynak kiáltja ki. Lehet valamikor ez a kijelentés igaz volt, de mára már érvényét vesztette. E tantárgy elsajátításához szintén "gigabájtos vincseszterek" szükségeltetnek. Azt is mondhatnám: az embernek memóriagéppé kell válnia.

A tanulás, mint említettem vajmi kevés táplálékot ad a belső intelligencia számára, sőt igazán nagy összefüggések látására képtelenné tesz, arról nem is beszélve, hogy a már meglévő képességünket is tovább rontja, azonban látszólag mégis mindent megmagyaráz. És ez az, amivel egy alacsonyabb iskolázottságú ember kevésbé fertőződik meg. Ő hamar rájön az igazságra, vagyis hogy nincs igazság, mert hiányzik az Isten, hiányzik a szellem a lélek. Itt a földön legalábbis per pillanat egyre csökkenő számban lelhető már csak fel, és a szín-DNS-el folytatott harcban az is egyre alulmarad.

Ezért gyűjtött Jézus "tudatlanokat" maga mellé. Ezért van az is, hogy a falvakban élő emberek, mivel közelebb állnak a természethez, és mint ahogy ezt Krisna oly szépen megfogalmazza, de Jung is, ezáltal az egyetlen létezőhöz, Istenhez, intelligensebbek. Isten pedig mindenkiben ott van, illetve ma már csak az emberek egy részében és a hely nem más, mint az egyén lelke, szelleme. De a színtiszta DNS által kódolt robot mit mondhat erről? Semmit, hisz üres. Viszont ez őt nem is nagyon érdekli, hisz számára a túlélés az egyetlen létező.

 

 

 

A pszichológiáról

 

A pszichológiával kapcsolatosan a következő problémát látom: keresi az ok-okozati összefüggéseket, de mivel erősen racionális tudásra alapoz, nehezen találja.

 

Mi a pszichológia?

 

Lélektan?

 

Bizonyára sokan látták már azt a pszichológia könyvet, amelyre nem is olyan rég Magyarországon, de talán máshol is a világon az egyetemi felvételiket építették. Már csak azért is mondom ezt, mert ez a kötet a kereskedelmi árudák állványain is fellelhető. (Pár évig egészen az emelt szintű érettségi bevezetéséig ugyan már olyat használtunk, ami nem volt megtalálható minden kommersz könyvespolcon, de a lényeget tekintve - szerintem - az eredmény sajnos még szomorúbbnak volt mondható.)

 

Nézzük meg mit ír ez a könyv, például az édes ízekről!? Azt írja, hogy "az édes íz egy olyan "címke", amely arról tudatta ismeretlen növények között gyűjtögető őseinket, hogy egy bizonyos táplálék vagy bogyó cukorban, tehát emészthető szénhidrátban gazdag." Vagyis már az ősember is azért kívánta a gyümölcsöt, a bogyókat, mert valahogy azt érezte, hogy segít neki a fennmaradásban, hisz erőt, energiát ad testének. Akkor most raktározzuk el a memóriánkban ezt az információt, de csak egy rövid ideig.

Ez a megállapítás ugyanis nem axióma, azaz nem végső érvényű. Mert valójában mi is az édes íz lényege? Miért van szükségünk édességre, miért eszünk belőle egyre többet? A magyarázathoz először nézzük meg, mit jelenhet maga az édes szó.

Használhatjuk egy kifejezésben így: édes élet. Ezt akkor alkalmazzuk, ha érzelmekkel telített életre vágyunk, ami simogat csokoládé, cukor nélkül is.

Álmokban, ha valaki érzelemhiányban szenved, sütemény és tortahegyekkel, vagy újszülöttel álmodik. Szoktuk mondani kisgyerekekre is, hogy annyira édes. Miért? Mert szeretetet nyújt, érzelmeket ad. Tehát ha valaki nagyobb mennyiségben fogyaszt édességet, cukrot, nagy valószínűséggel - önhibáján kívül - kevesebb szeretetet kap, vagyis érzelmekben sivárabb életet kénytelen élni.

De ugyanez igaz az alkoholra. Mert az alkohol lényegében víz és cukor elegye. Az alkoholtól ugyanúgy cukorbetegséget lehet kapni, mint bármely édességtől, de a legtöbb étel is glükóz alapú.

A víz szintén érzelmeket jelképez. Ha elmerülünk az élet habjaiban, hab - simogat - magzatvíz, vagy csak pusztán elmegyünk egy uszodába, ott is azt érezhetjük, hogy a víz simogatása olyan jó. Vagy nem vagyunk ugyan szomjasak, mégis inni akarunk.

Szerelmes a szakács néni, de nem kap elég érzelmet, ezért elsózza az ételt. Miért sózza el? Mert tudattalanul nem gondolva mások gyomrára szeretné, ha szervezete több vizet vehetne föl. Vagyis az érzelmekre szomjúhozik.

Vagy mi történik akkor, ha esik az eső? Mintha feltolulnának bennünk az emóciók. Nem lehet sehová se menni, otthon kell maradni, foglalkozni a másikkal. Ha van.mert ha nincs, akkor jön a depresszió, vagy ha valaki lelkileg kiegyensúlyozott, akkor csak a szimpla rosszkedv.

Tehát az alkohol, mint víz és cukorelegy érzelem, szeretet a négyzeten. Lehetséges, hogy valakit szeretnek a családtagjai, a közvetlen környezete, de önmagát a világban - ami egy magasabb fokú érzelem bevonzásával jár - megvalósítani képtelen. Akkor is az édes ízekhez fog nyúlni. Ebből világosan következik, hogy miből van kevés az alkoholistáknál, illetve kik fekszenek az utcán.

 

(Az persze egy más kérdés, mint ahogy ezt már korábban említettem, még egy dolgot csökkent az alkohol: a kirekesztést. Ugyanis a szellemi ember egy bizonyos szint után a kontrollt kikapcsolva átmegy DNS-be, ("állattá válik", racionális kígyószintre redukálja magát) vagyis "beolvad" uralkodó környezetébe, így megszűnik kisebbségben, kitaszítottságban lenni. )

 

Az alkohol ugyanúgy, mint más drog, ugyanakkor izgatószer is. Ha valaki használt már olyan napszemüveget, amelynek lencséi halványpiros színnel voltak bevonva, akkor biztosan érezte, hogy "színesebbnek" tűnik általa a világ. A piros szín a tűz, a szellem, a vér színe, de ide tartozik a nemi izgalom is, és még sorolhatnám. A színes televíziók színes képei sem olyanok, mint a valóság képei, mert a valóság sokkal pasztelebb. De ugyanez igaz az újságokban fellelhető fotókra is. Egy izgalmasabb világot mutatnak fel, mint amilyen valójában az maga. Az izgalmasság alapszíne pedig a piros. A látóként született később megvakult emberek nem véletlenül álmodnak gyakran színesben. De ugyanez igaz a magasabb spirituális szinten lévő emberekre is. Ők egyhangúbbnak érzékelik a világot, ezért álmodnak gyakran így.

 

Miért van szükség izgatásra, izgatószerekre?

 

A dialektika szerint ellentétek mozgatják a világot. A föld két alapvető ellentéte pedig a szellem és az anyag. (Szellem = tűz=izgalom.) Ha az egyikből hiány lép fel, akkor megbomlik az egyensúly. És ha az ember szellemi tartalmak hiányában mesterségesen, vagyis anyagszinten akarja pótolni az őt feltüzelő izgalmakat, akkor a különböző drogokhoz nyúl. Benne - többek között - az alkoholhoz és a cigarettához. Tehát az izgatószerek, ahogy korábban már utaltam rá mintegy unaloműző szerként is működnek, a gépi monotonitás, a gépi - lélekkel rendelkező ember tudatát nem fejlesztő - nullpotenciál megszüntetése érdekében.

 

De visszatérve napjaink pszichológiai (tan)könyveire, meglátásom szerint sajnos olyan tudással látják el a lélektan tudományát és ezzel együtt a legfőbb fórumokat is, amelyek maximum egy műszaki területre volnának megengedhetők. Sarkítva úgy is fogalmazhatnék, hogy a pszichológiai oktatás területén minden jel szerint hardware mérnökök képezésére törekednek.

Ez a racionális gondolkodás viszont a kígyó-énhez áll közelebb. Ő pedig még csak másolja a több ezer, vagy akár több millió éves intelligenciát, ezért képes csak a racionalizmus szintjén eligazodni. Bár már vannak jelei azon törekvésének, hogy ki akar lépni belőle. Ugyanolyan ez, mint amikor egy kétdimenziós lény próbál meg a harmadik dimenzióban gondolkodni, ami egy nálánál fejlettebb, magasabb dimenzió. Viszont az ember nem gép, vagy minimum nem volna szabad annak lennie, azzá válnia. Tehát bármennyire is szeretnénk, nem lehet matematikai képletekkel leírni (kivéve, ha szín-DNS!).

 

Visszatérve ismét a lélektanra, akik láttak már pszichológiai tankönyveket, talán tudják, hogy - sajnos - az ott leírt ismeretek sokkal inkább hasonlítanak egy kvíz show szerkesztett kérdéssorozatára adandó válaszokhoz, mint egy világos, mindenki számára érthető, mélyre mutató és elgondolkodtató információközléshez. Úgy is fogalmazhatnék, hogy végső érvényű mondanivalók helyett - sajnálatos módon - egy káoszos ismerethalmaz tör a felszínre belőlük, amelynek elsajátítása után az ember azt érzi, még annyit sem tud a lényegről, mint annak előtte. Az ember gondolkodását pedig egy sakkozógép modellezi, mintha az csakis kizárólag az ember testéből származhatna, holott a test az esetek jó részében csak lekéri az információt, a végső megoldás a szellemből pattan ki. (lsd. Archimédesz fürdőkádból való meztelen kiugrása.) Innen már csak egy lépés az, hogy a páciens beül a terapeuta székébe és a következő tanácsokkal lesz ellátva:

 

Ne gondoljon rá!

Bizonyos helyzetekben nem helyett mondjon igent!

Ásózzon naponta a kertben legalább egy órát!

Ne viselkedjen bólogató Jánosként!

Ne legyen beszari!

Úgysem lesz bátorsága megtenni.

Magának prolongált serdülőkora volt, stb.

 

Ugye sokak számára ismerősek ezek a panelek?

 

De mi az oka annak, hogy abban a bizonyos helyzetben csak arra tud gondolni? Miért kell kikapcsolódnia az ásózás segítségével, vagyis mi lehet az, ami miatt annyi feszültség gyülemlett fel benne? Miért nem tud igent mondani nemek helyett? Miért száll el a bátorsága bizonyos helyzetekben? Vagy miért húzódott el - ha tényleg elhúzódott - serdülőkora? De ezekre sajnos nem kap választ. Illetve amelyeket kap, azokra az útmutatásokra a barátai társaságában is szert tehet.

De ez még a kisebbik probléma. A nagyobb az, hogy ezek a megállapítások romboló hatásúak. Mit csinál tehát a terapeuta, ha így kezel?

 

Mintegy azonnali megváltás látszatát keltve rombol.

 

A rombolásra álljon itt egy a mindennapi életből hitelesen, hivatalosan igazolt, ugyanakkor nem reprezentatív példa.

 

Egy gyermek szüleinek pedagógusai javasolták, hogy vigye el őt pszichológushoz, mert ceruzatartása, kommunikációja (sem írásbeli, sem olvasásbeli) nem megfelelő, figyelme dekoncentrált. Miután elvégezték az ilyenkor szokásos - vizsgálatokat, (IQ teszt, Pieron figyelemvizsgáló teszt, Meixner-féle olvasólap, Bender B teszt, GMP 10 logatom azonosítás) a következőket állapították meg.

Összegzés: "Zsolt 10 éves" átlagos intellektusú tanuló, figyelmét feladatvégzésre nehezen koncentrálja, figyelme külső ingerekre könnyen elterelődik. A vizsgálati helyzetben hamar elfáradt mentális erőfeszítésre csak korlátozottan képes.

Tantárgyi tudása kielégítő, olvasásfelmérésnél hibaszáma magas volt ugyan, de nem haladta meg a diszlexia diagnosztikus határértékét. Szövegértése elmarad a kívánt szinttől, párhuzamos szövegfeldolgozásra nem képes, a továbbiak folyamán mindenképpen fejlesztésre szorul ez a terület.

Beszédkészsége is gyenge, nyelvi képességei elmaradnak a nem-verbális képességeitől.

Diagnózis: figyelemzavar

Javaslat: Fokozott mentális fáradékonysága miatt tanulási nehézség a későbbiek folyamán is várható.

Mivel nyelvi bázisa, szövegértése gyenge, ezen a területen fejlesztése indokolt. Fokozott figyelmet igényel a továbbiak folyamán, ill. tanulási hatékonysága növelhető, ha sajátos problémáját a munkaszervezésben, tananyag elosztása során figyelembe veszik.

 

Úgy gondolom, hogy az írás és az olvasás a kommunikáció megnyilvánulásának alapvető formái. És mivel a gyereknek ezen a területen vannak gondjai, merthogy nem akar írni, nem akar olvasni, nem hajlandó kérdésekre válaszolni, ezért a fárasztó teszteken kívül, talán célszerűbb lenne dolgok mögé látva a valódi okokra fényt deríteni. Mert lehet azért nem jó a ceruzatartása, hogy ne kelljen írnia, lehet azért zár kapukat maga köré kommunikációja terén, mert fél, hogy amit mond, az valakinek nem fog tetszeni. És mivel énje üldözve lesz, nem tudja magát kibontakoztatni. És hogy minimális élettere maradjon, húz maga köré egy kis sugarú kört, - mert azért még megszólal, még olvas, még ír - ami mögé már senkit, vagy csak nagyon keveseket enged be.

Ezzel a szülőt gondolkodásra lehetne késztetni, tehát ő nagyobb valószínűséggel rájöhetne arra, mi lehet gyermeke problémájának indítéka.

De sajnos a szakvélemény konzerválta az adott negatív helyzetet, hisz azt jelentette ki, nincs semmi komoly, egy kicsit itt, egy kicsit ott kell majd változtatni, de egyébként minden rendben. A szülők pedig ennek örömére még nagyobb energiákat befektetve kezdik fejleszteni gyerekük nyelvi képességeit, ő pedig még erősebb kapukat zár, még kisebb sugarúra szűkítve azt a bizonyos kört. Tehát a helyzet konzerválásával a pszichológus rombolt.

(Az itt leírt példában a gyermek nevét és életkorát megváltoztattam.)

 

Lehet, hogy egy épület újjáépítéséhez rombolásra is szükség van, de ha az már romokban hever, akkor nincs értelme tovább dózerolni. És tapasztalataim alapján az emberek jó részének lelke - már akinek van - romokban hever. Ezt sajnos ki kell mondani. Ez tény. Ha esetleg mégis jobbnak tűnik helyzete, akkor is csak arról van szó, hogy megpróbálja becsapni önmagát, vagyis elhitetni ennek ellenkezőjét.

 

Álomfejtést hirdető honlapom elkészítésekor én is romboltam. Az egó (a test, a DNS) imád rombolni! A rombolás energiával tölti föl. Az álomfejtést bevezető oldalaim kérdései így hangzottak:

 

1. Idegenként él családjában?

2. Elvesztett valakit, akit nagyon szeretett?

3. Kommunikációs helyzetekben időnként alulmarad?

4. Érzelmi élete hiányos?

5. Sűrűn változtatja munkahelyét?

6. Megromlott a viszonya szüleivel?

7. Van úgy, hogy megrémül Önmagától?

8. Retteg az egyedülléttől?

 

Később a következőkre változtattam:

 

  1. Szeretne otthonra lelni családjában?
  2. Szeretné visszakapni azt, akit elvesztett?
  1. Gondolt már arra milyen lehet elfojtások nélkül kommunikálni?
  2. Szeretne rajongani valakiért és teljes érzelmi életet élni?
  3. Vágyik rá, hogy munkahelyén elégedettnek érezze magát?
  4. Kiegyensúlyozott viszonyra törekszik szüleivel/gyermekeivel?
  5. Szeretne félelemmentesen élni és nem rettegni az egyedülléttől?

 

Jól érezhető a két kérdéssorozatbeli különbség, ami az érzelmi töltetek megnyilvánulását illeti. Az egyikben, mivel a kérdések egy hiányra hívják fel a figyelmet, energiát vonnak el az olvasótól, mert olyannak tüntetik föl ezt az űrt, mintha mindenki önmaga tehetne arról, hogy az, létrejött. A másikban pedig mintegy esélyt adva a változtatásra (nem az ő - saját hibáján kívüli - hiányosságaira mutatva!) energiát adnak.

 

Azon esetekben lehet hatásos az egyént feltüzelő rombolás, de ott is csak a kezdeti stádiumban, amikor még valaki tudatosságának azon a fokán van, hogy el lehet vele hitetni a "mindent lehet, csak akarni kell" elvet. Illetve a mindenért én magam tehetem felelőssé, minden, ami körülöttem megtalálható, azt én hozom létre, a változtatás csak rajtam múlik, stb., stb. Ha valaki ezt a tudatossági szintet túllépte, már nem segít rajta a romboló hatású terápia.

 

Természetesen nem egy példa alapján szeretnék általánosítani, hisz rengeteg a kitűnő pszichológus szakember, aki igen sokrétű tapasztalattal rendelkezik mindazok ellenére is, hogy szakmai képzésük szerintem kissé más irányultságú, mint amilyennek valójában lennie kellene. Mindezzel csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy felelősségük milyen óriási és földi léptékkel ki nem fejezhető. Nem kizárt hogy nagyobb, mint az orvosoké.

Illetve még egy dologra szerettem volna utalni. Mégpedig arra, hogy talán mélyebbre mutató diagnózist lehetne nyújtani abban az esetben, ha kevésbé hagyatkoznának a tudomány által meghatározott kísérletekre, mert az ilyen próbálkozásokkal véleményem szerint csak a lélek nélküli embereken lehet sikeresen segíteni, illetve azon lélekkel rendelkezőkön, akik az előbb említett tudatossági szint kapujában állnak.

A lélekkel rendelkező embernek a DNS, vagy a racionálisok által gyártott tankönyvek alapján azért is nehezebb segíteni, mert neki - ellentétben az abszolút kígyó-énnel rendelkezővel - szüksége van mélyre mutató információkra, hisz ő belülről nem üres. Őt nem elégítik ki az olyan megállapítások, amilyeneket korábban említettem.

 

Minél nagyobb a lelke valakinek, annál mélyebben tud sérülni, mert ahogy a fizikai teste különböző méreteket képes fölvenni, úgy a lelki is. Ha megkarcol valaki egy autót, akkor azon lesz nagyobb a kár, ahol több a festékréteg, mert ott mélyebben lehet szántani, kisebb festékrétegnél akár egy polírozással is helyrehozható a károsodás.

Az a pszichológus pedig, aki ki tudja hozni páciensét a depresszióból (merthogy véglegesen ki lehet belőle kerülni, méghozzá gyógyszerek nélkül! - tudom, mert saját magamon megtapasztaltam), le tudja választani őt szüleiről, el tudja tüntetni fóbiáit, stb., arról az emberről elmondható, hogy csodálatos, és a lelke uralja DNS-ét, valamint belső megérzéseire hagyatkozva kezel. És utoljára, de nem utolsó sorban tiszta tudattal rendelkezik, mert e nélkül saját megérzései kevesebbet érnek.

 

 

 

Hogyan keletkezhet a színtiszta DNS ember?

 

E kérdés kifejtése előtt nézzünk meg a kígyókra jellemző tulajdonságok közül néhányat, amelyet két kígyókról szóló könyv olvasása közben jegyzeteltem, és amit megpróbálok párhuzamba állítani emberi tulajdonságokkal.

(Az alábbi párhuzamok csak összehasonlítások, nem egyértelmű helyüket önmagukban is megálló bizonyítékok a DNS ember létezését illetően.)

 

A kígyó az egyetlen állat, amely a szárazföldön és a vízben is megél.

 

Vannak olyan emberek, akikre azt mondjuk, hogy bármilyen szélsőséges viszonyok közt is változzanak életkörülményei minden helyzethez képesek úgy alkalmazkodni, hogy a létfontosságnak ugyanazt a mértékét elő tudják a maguk számára állítani, mint egy korábbi kevésbé szélsőségesnek mondható élethelyzetben. (Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs szükség elfogadásra, alkalmazkodásra. Nagyon is van, de amennyiben az elfogadás létét meghatározom, úgy definiálom a nem elfogadás létezését is. Ha az elfogadást elfogadom, a nem elfogadással is ugyanúgy meg kell tudnom tennem ezt.)

 

A kígyók izomzata feltűnően nagy tömegű.

 

Vagyis a többi izomrostokkal is rendelkező állathoz képest, ha a testüket felépítő elemek arányát tekintjük, az izmok itt relatíve jóval nagyobb tömegűnek mondhatók, mint a többi állat esetében.

Emberek között is vannak olyan eltérések, amelyekre gyakran azt mondjuk, hogy az izomrostok aránya a többi emberhez, és saját maga egyéb más belső tartalmaihoz, szerveihez, vagy külső testi alkotóelemeihez képest feltűnően nagy tömegű.

 

 

Páros szerveik egyike elcsökevényesedett. Jobb tüdő fejlett, bal tüdő elsatnyult.

 

Itt nem szeretnék semmiféle testi kapcsolatot keresni az erősen kígyó énnel rendelkező ember és a kígyó, mint a legravaszabb állat között. De a párosságról, mint egyfajta együttlétről az jut eszembe, hogy nem rossz. Ketten vagyunk, nem vagyunk egyedül, egyikünk a jobb (férfi) oldalon áll és tudatos, racionális, másikunk pedig a bal (női) oldalon és ő jelenti az érzelmeket, az irracionalitást. De a kígyónál csak a jobb tüdő fejlett, ebből persze még nem tudom, hogy általában igaz-e ez minden páros szervére, tehát mondjuk például a szemére is, de egy biztos: a kígyó a racionalitás jelképe (is). Vagyis nem lepődnék meg, ha azt mondaná egy herpetológus, hogy igen a kígyó páros szervei közül a jobb oldaliak a fejlettebbek. Ma pedig tartsuk erősen szem előtt, hogy a racionalitás világát éljük.

 

Belső szervei ugyanúgy, mint a test hosszúkás alakú. Gyomruk nagy. Szívük kicsi.

 

Megint csak eltekintenék az erősen kígyó-énnel, vagy csak a kizárólagosan azzal rendelkező ember és a kígyó, mint állat közötti bármiféle testi párhuzam keresésétől. Inkább azt nézném meg, mit jelent a hosszúkás szó. A hosszúkás vékonyat jelent, hisz egy telt vagy kövér emberre, soha nem mondjuk azt, hogy hosszúkás. A hosszúkás szó éppúgy, mint a szögletes inkább racionalitást sugall, ellentétben a kerek, ugyanúgy a külső formát jellemző ellentétpárjával. Kerek, mint a kerék. Mi célt szolgál a kerek kerék? (Merthogy a kezdetekben még az is szögletes volt.) Segít legyőzni a súrlódást. A súrlódásoktól mentes élet pedig könnyebb, kevesebb szenvedéssel jár, vagyis a kerek formák érzelmeket adnak, amelyekkel megkönnyíthető a szenvedés. (Bizonyítja ezt egyébként a kör területének, kerületének, illetve a gömb felszínének és térfogatának kiszámításához szükséges π értéke is, amely irracionális szám. Az irracionális világnak pedig, mint ahogy már említettem része a szeretet.) Azt is szoktuk mondani, hogy a kerek, telt színek. (pl. zsírkréta) melegebbek. De egy lekerekített formájú autó is több érzelmet közvetít, mint egy szögletes. És nézzük meg a mai tömegépületek többségét! Sajnos sehol egy boltív, sehol egy lekerekített forma!

Azonban hogy mégis legyen valami testi párhuzam az ember és kígyó között elmondható, hogy e pillanatban még a világ legtöbb országában a hosszúkás, relatíve nagy izomzattal rendelkező, úgynevezett kígyótestű, racionális külsőt sugalló ember a "divat". Így érthető az anorexiának, mint kóros soványság elnevezésű betegségnek a térhódítása, illetve a túlzott, valaki személyiségéhez, testalkatához nem illő fogyókúrák elszaporodása is.

A vékony formák jó génekkel való rendelkezésre utalnak, hisz egy az orvostudomány által kalibrált testtömeg-indexnek megfelelni tudó ember, nemcsak hogy jobb laboradatokat tud felmutatni sugallva az ő kitűnő egészségét, hanem tudattalanul azt is mutatja, hogy ő milyen motivált a racionális, kígyó-énű világ kihívásaira, vagyis hogy életigenlése milyen maximális. Tehát ezek mind-mind azt sejtetik, hogy érdemes kígyóvá válni, mert így több szeretetben fogunk részesülni.

"Gyomruk nagy". Vannak olyan emberek, akik telhetetlenek. A telhetetlenség persze minden ember alapvető tulajdonsága, hisz mindenki rendelkezik kígyó-énnel. De mégis vannak emberek, akik telhetetlenebbek, jellemtelenebbek, lélektelenebbek. Az ő gyomruk átvitt értelemben még nagyobb. A kígyók szíve kicsi megállapítás, mint tudományos tény pedig egyértelműen sugallja, hogy a csakis kizárólag az önálló kígyó-énnel rendelkező embernek (színtiszta DNS által kódolt anyag) nincsenek önös érdekeken túlmutató magasabb szintű érzelmei.

 

A kígyó magányos állat, születésétől kezdve teljesen önálló.

 

Sokan megtapasztalhatták már azt a jelenséget, amit leginkább azzal a szóval lehet jellemezni: talpraesettség. Elsősorban gyerekek jellemzésénél fordul elő a szülők, a felnőttek irányából érkező felkiáltás: "Jaj, de talpraesett ez a gyerek!" "Nem hagyja magát!" Vagyis az élet forgatagában jól fog tudni érvényesülni. Önálló lesz! De hogy ez mennyire a színtiszta racionalista gondolkodást, mennyire a másokon való átgázolást és azok összetaposását jelenti nem érdekes. A lényeg, hogy talpraesett.

A magányosságra vonatkozólag pedig gondoljunk a napjainkban leginkább jellemző elmagányosodási hullámra, amely hurrikánként söpör végig a világon. Talán ez is a kígyó-én, a DNS hatalomátvételének, és az általa generált feszültségnek tudható be.

 

A kígyók meglehetősen rövidlátók

 

Erre később szeretnék kitérni.

 

A kígyók nem hallják a zenét, és semmilyen levegő útján közvetített hangokat, de a szilárd anyag legcsekélyebb rezgéseire is reagálnak.

 

A zene és ezen belül is az igazi zene lélekből jön, érzelmeket ad, és lelkeket érint meg. A kígyók ezekre süketek. Vannak olyan emberek, akik semmilyen érzelem dekódolására nem alkalmasak, vagy maximum csak úgy tűnik, mintha azok lennének. De ha kicsit is jobban figyelünk észrevehető, hogy legfeljebb imitálják az alkalmasságot. Nem hajlandók a levegő (ami a "légnemű" szellem, lélek súlytalanság, anyagnélküliség szimbóluma) által közvetített rezgéseket meghallani. Ez ugyanaz, amit korábban mondtam, vagyis hogy bizonyos emberek képtelenek az érzelmek dekódolására. Viszont a szilárd anyag, (anyagiak) legcsekélyebb megmozdulásaira azonnal reagálnak.

 

A kígyók imádják a meleget.

 

Mivel a kígyók hüllők, ezért nagy szükségük van a napfényből nyerhető energiára. Vannak bizonyos emberek, akik imádják állandóan leszívni más emberek erőtartalékait. Kétféle ilyen ember van. Az egyik a lelkileg - önhibáján kívül - indiszponált, a másik a szín-DNS. Az első esetben említett egyén melegvérrel, olykor-olykor még a robbanásoktól sem visszariadva von el hőt embertársaitól, a szín-DNS hidegvérrel. Az elsőnél a mérgezett tudat úgy szívja az energiát, hogy projekcióit állandóan kivetíti. A szín-DNS pedig először nem robbanásokkal okoz feszültséget, illetve von el energiát, hanem egyszerűen csak hidegvérrel a tudtunkra adja, hogy mi ostobák vagyunk, és ha ezt nem vagyunk hajlandóak tudomásul venni, illetve nem vagyunk hajlandóak alávetetté válni, akkor elpusztulunk. És először kirekeszt. És a szellemi ember túlélése érdekében előbb vagy utóbb kénytelen ötször ostobábbá változtatnia magát.

 

A kígyóknak nemcsak a bőrük, de méregfoguk is megújul.

 

Ismerősek azok a szólások, hogy sok bőr van az arcán, vagy hogy vastag bőr van a képén, tehát nem lehet őt könnyen megszégyeníteni. Vagy ha mégis, akkor sem érez semmiféle szégyenkezést, hisz újra bőrt növeszt, ami eltakar, vagyis nem lesz meztelen, nem kell ravaszkodnia, mert nem kell rejtegetnie semmit, ismét leplezve lesz az igazság.

A méregfog megújulásának értelmezésére hívjuk az álmokat segítségül. Talán nincs is olyan ember, aki ne álmodott volna már életében olyat, hogy kihullik egy vagy több foga. Ezek az álmok általában olyan jelentéssel bírnak, - és most nem szeretnék kitérni különböző kivételekre - hogy valaki az életben valamilyen nehéz helyzet, helyzetek előtt áll, állt. Szoktuk is hallani, mintegy figyelmeztetésként, vigyázz nehogy beletörjön a fogad! Tehát a fog, mint a rágás, - megrágni a dolgokat, hogy könnyebb legyen azután megemészteni, - mintegy a problémák megemésztését elősegítő legelső, hanem legfontosabb állomásként funkcionál. Ezért hullanak ki a fogaink álmunkban, mintegy jelezve, hogy jövőbeli problémáink megemésztése nem lesz egyszerű, vagyis több szeretetre, érzelemre lesz szükségünk. De a kígyó méregfoga megújul, az emberé nem, legalábbis fizikális értelemben nem, átvitt értelemben viszont igen. A robot embernek több méregfoga is van, ha kihúzzuk az egyiket, előrébb jön a másik és így tovább. Vagyis mérge örök.

 

Zárójelben szeretném megjegyezni, ha azt állítottam, hogy az álombéli fogmegtartás, legjobb segítője az érzelem, akkor ebből az következik, hogy a való életbeli fogmegtartásé pedig a jó minőségű víz és nem a jó minőségű fogkrém.

 

A kígyóméreggel szemben az egyik legellenállóbb emlős egy macskaféle, valamint a disznók vastag zsírpárnáik miatt immúnisak a kígyóméreggel szemben. A méreg ugyanis vastag zsíros bőrük miatt nem tud a véráramba kerülni.

 

Nem tudom, hogy nem visz-e túl messzire az a következtetés, ha azt mondom, hogy a macska, amely egyébként tipikus feminin szimbólum, jól ellenállva a kígyó mérgének azt mutatja, hogy a nők a DNS mérgével szemben alkalmazkodó képességüket tekintve ellenállóbbak.

A zsír pedig, mint ősrégi jelkép a jólét szimbóluma. Ha valaki anyagilag biztosabb alapokon áll, akkor nagyobb védettségben lehet része a kizárólag kígyó-énnel rendelkező DNS ember marását illetően.

 

A kígyómarással szemben nem lehet immúnissá válni.

 

Itt megint csak a pszichológia jut eszembe, amely azt mondja, hogy légy erős és ne foglalkozz vele, ne gondolj rá, írd le egy papírra, majd dobd a szemetes kosárba, így töröld ki, tudd, hogy Te jobb vagy, stb.! Ez egy kicsit olyan, mintha így próbálna meg immúnissá tenni valakit a mérgezett tudattal, illetve a kizárólag mérges kígyóból álló, színtiszta DNS által kódolt robot ember tudata által okozott harapásokat illetően. De valójában ez csak a problémák elkendőzéséhez, mélyre süllyesztéséhez elegendő.

 

A kígyók legveszélyesebb ellenségei maguk a kígyók.

 

Ebben a mondatban bármennyire is furcsa az rejlik, hogy az abszolút kígyó-énű világ csak addig fog tudni fennmaradni, amíg lélekkel rendelkező ember él a földön. Energiát ugyanis csak tőlük kaphatnak, veszélyt viszont nem jelentenek rájuk.

 

A kígyóvadászat szakértői a madarak.

 

Madár egyenlő repülés, egyenlő felülről látni a dolgokat. Legtipikusabb analitikus szimbóluma ennek a sas. Ha felül tudok emelkedni a problémáimon, vagyis ha képes vagyok rálátni a dolgokra, azaz ha egy bizonyos probléma fennállása esetén képes vagyok az általa kijelölt ponton a tudatosságom értelmében megfelelő magasságra szert tenni, azáltal hogy akár többször is megszenvedem azt, szabaddá válok. Ez a mondat ezt jelenti.

 

A kígyók nem szívós állatok.

 

A színtiszta DNS által kódolt anyag sem. Csak felfújja magát és - a külsőt tekintve - riasztó kinézetével próbálja félelemre bírni ellenfelét. Egyedüli szívóssággal csak a lélekkel rendelkező ember büszkélkedhet.

 

A hüllők önmaguk képtelenek annyi meleget előállítani, mint az emlősök vagy a madarak, hogy testük hőmérsékletét egy bizonyos határon belül függetlenítsék. Az a kevéske mennyiség, amelyet saját anyagcsere-folyamataik útján nyernek nem elég számukra, ezért kénytelenek olyan helyet keresni, ahol felmelegedhetnek. A magasabb testhőmérséklet megkönnyíti emésztésüket. A meleg tehát elsőrendű fontosságú számukra, e nélkül nem működhetnek. De a nagy meleg halálos!

 

Vagyis a színtiszta DNS által kódolt anyagi embernek szüksége van szeretetre, szeretni tudó lélekkel rendelkező emberre, hogy energiáit elvehesse, ezáltal saját életfunkcióit működtetni tudja, mert különben emésztése leáll. A nagy meleg pedig azért halálos, mert lecsökkenti szabadságát és önállóságát. És itt nem arra a szeretetre gondolok, amire sokan azt mondják, hogy legyőzi majd az ellenséget, vagyis a "ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel" mondásra, hanem arra a túlzott melegre, melegségre, ami már a kígyó szorításával egyenlő. Kicsit olyan ez, mint amikor egy hálózsákot használok zsákként, magamat körbefonatva, vagy csak egyszerű takaróként. Az előző esetben lesz melegebb, az utóbbiban viszont jobban fázom, de a szabadságom mindenképp nagyobb. Arra a nagy melegre, ami pedig annyi szeretettel bír, ami felszámolhatná a DNS uralmát, a világ jelenlegi helyzetét tekintve nem számíthatunk.

 

Afrikában még ma is vannak olyan kolostorok, ahol kígyókat tartanak és etetnek. Régebben, ha valaki megölt egy asszala kígyót, szent állatot, akkor bezárták a házába, és azt felgyújtották. Ha a bűnös ki tudott jönni az égő házból, akkor megúszta büntetés nélkül, mert ez azt jelentette, hogy a kígyó lelke, szelleme nem kéri a bűnös életét.

 

Ezek a mondatok azért fölöttébb érdekesek, mert azt támasztják alá, hogy az anyagra, a kígyóra, amely kígyó/gyít mennyire szükség van és, hogy mennyire tisztelték ezt valaha, illetve tisztelik még ma is. De a kígyó, az anyag vajon tiszteli-e a szellemet, a lelket?

 

És akkor térjünk vissza a DNS ember keletkezhetőségének mikéntjére.

 

1. Test akaratából való születés.

 

Sajnos sokan vannak, akik nem szerelemből, hanem testnek akaratából születnek. Az akarat pedig tudati kérdés, és mivel tudata a szimpla anyagnak is van, ezért a test anyagának kérdése. Így születhet a színtiszta DNS, vagyis testnek akaratából. (Lehet, sőt biztos, hogy a szellemnek, léleknek is van akarata, de az csak akkor érvényesülhet, ha testi akaratunkat kikapcsoljuk, tehát ha akaratról beszélünk azalatt általában testi akaratot értünk.) A túlzott akarat ugyanúgy, mint a büszkeség a racionalitás műve. Nem jó dolog... Így viszont érvényét veszti az a DNS által kreált maszlag, hogy mindent lehet, csak akarni kell, hiszen sokak által megtapasztalt tény, hogy amennyiben nagyon akarunk valamit, vagy valakit, azt elveszítjük. Tehát mindent lehet csak nem szabad nagyon akarni. És ha sikerül kikapcsolni testünk akaratát, ezáltal alávetve magunkat egy magasabb akaratnak, könnyebben elérhetjük azt, amit szerettünk volna. (Álmokban az emberi kar az akaratot fejezi ki, mert mindig a kar akar.) A színtiszta DNS által kódolt anyagnál ez persze másként működik. A robotra - mivel nincs neki, nem irányítja a lelke, - igaz a mondás.

 

 

2. Időközbeni lélek vagy szellem eltűnés:

 

 

Biztosan jó néhányan megtapasztaltak már olyat, hogy a közvetlen környezetükben egy ismerősüknek, vagy barátjuknak esszenciálisan megváltozott a jelleme. Eddig olyan kedves, aranyos volt, mindenki szerette, most pedig egyszeriben kibírhatatlanná, ellenszenvessé, bántóvá, kegyetlenné lett. Nem ismerni rá, mintha nem is az lenne, akit korábban megismertünk. Kevesen szeretik már, viszont az életben jobban megállja a helyét.

Ilyenkor történik meg az, hogy valakinek elszáll a lelke. Hogyan történhet meg mindez? Ezt egy példával szeretném szemléltetni.

Ha van valakinek egy kutyája, amely eltekintve attól a megállapítástól, hogy minden élőlénynek van lelke, és így feltételezzük, hogy csak egy testről van szó, vagy úgy is mondhatnám egy lélek nélküli gépről, akkor annak az ő gazdája lesz a szuperegója, lelke, irányító szelleme, Istene. Ő az, aki magasabb tudatossággal rendelkezik, aki jobban rálát a jövőbeli dolgaira, hisz tudja, hogy teszem azt, két hónap múlva oltást fog kapni, egy év múlva kutyaiskolába fog menni, két év múlva fedeztetni fog vele, öt év múlva el fog költözni, stb., stb. Természetesen nem várt események is bekövetkezhetnek, de főbb vonalakban ez a terv. Tehát én, mint lélek kiválasztom azt a kutyát, amelyik a leginkább szimpatikus, amelyikben a legtöbb örömömet fogom lelni, és amelyiktől tanulhatok. Majd újjászületek, mert megváltozik az életem. (Leszületés.) Élek szimbiózisban a kutyával. Segítem őt, ételhez, italhoz juttatom. Igyekszem erőmhöz mérten a lehető legtöbbet és leghasznosabbat nyújtani neki ahhoz, hogy boldog legyen. De közben én is örömömet lelem benne, mert szeretetet, érzelmeket, és ami a legfontosabb egy tükröt kapok, amiben énemet meglátva tapasztalatokat gyűjthetek jellememről, vagyis magasabb önismeretre tehetek szert. Tehát vannak konfliktusaim vele, így énünket ütköztetve, kölcsönösen fejlesztjük egymást. Ha ő kér, én adok, ha én kérek ő ad. De ő az alávetettebb, mivel én rendelkezem magasabb intelligenciával, én vagyok az ő Istene, mert én már többet szenvedtem, tehát nagy valószínűséggel többször látom jobban a dolgokat. Persze tévedhetek is, de a tévedéseim aránya az ő tévedéseihez képest jóval csekélyebb mértékű. Így élünk kölcsönösen egymást kiegészítve, egymást szolgálva, egymást fejlesztve.

De mi történik akkor, ha annak ellenére, - feltételezve a belőlem áradó, intelligenciámhoz képesti maximális jót - hogy mindent megadok neki, ő mégis gonosz lesz velem? Ugyanis nevelésem, kéréseim, többszöri próbálkozásom ellenére is szétrágja a drágán vásárolt házát, az ajtómat, a fákat, a kerítést, gödröket kapar, ahol a sötétben a lábam ficamítom, elhordja a szomszéd tyúkjait, stb.

Akkor az történik, hogy számot vetek, mit tehettem rosszul, és min kellene változtatni. Majd változtatok. De még mindig ugyanaz a helyzet. Ismét változtatok. Ő viszont szinte semmit sem változik. Ismét próbálkozom, majd ismét és ismét. De egy idő után azt mondom: elég. Nem kérek ebből tovább, mert mindenről számot kell adnom valahol és belefáradtam. Nem csatározom tovább senkivel. Megválok tőle. Magára hagyom, hisz úgy is ezt akarta, legyen hát önálló!

Körülbelül ugyanez játszódhat le a lélek és test viszonylatában az embernél is. Vagyis az értelmetlen próbálkozások ellenére elhagyja a mérgezett DNS-el rendelkező testet annak felügyelője, magasabb intelligenciával, több jóval rendelkező szelleme. És így válik az már kontroll nélküli robottá. Az a kontroll, ami pedig mégis megmarad neki, nem más, mint a DNS-éből származó primitív érdekkontroll. De ennek semmi köze az igazi, magasabb szellemi tudatossággal rendelkező jobbhoz.

 

3.

 

A harmadik esetről pedig már szóltam korábban, vagyis amikor az emberi testet a halála előtti időszakban hagyja el annak szelleme. Ez persze nem feltétlenül kell, hogy közvetlenül az azt megelőző időszakot jelentse, megtörténhet jóval hamarabb is.

 

4.

 

A negyedik formája is a "léleknélküliségnek", amikor alszik az adott ember lelke, szelleme. Ekkor szoktunk azt mondani valakinek, hogy ébredj és láss tisztán! Ez helyesebben imitált léleknélküliség, hiszen van lelke csak mérgezett kígyó-énje oly mértékben eluralkodott fölötte, hogy értelmetlennek lát bármiféle beavatkozást a test irányába.

 

 

Milyen a lélekhez kitűnően értő pszichológus?

 

 

Ha tettem említést korábban a pszichológiáról, amely olyan irányultságú szakemberképzést tart előnyösnek, ahol sokkal inkább a racionális értékeken alapuló tudást közvetítik, akkor el kell mondjam azt is milyen az a terapeuta, aki ezzel szemben kevésbé racionális alapokon is képes megközelíteni páciensét.

 

A kitűnő terapeuta, ha beül az ember a székébe: nem lát semmit.

Majd miután meghallgatta páciense pillanatnyi problémáit, mondandójának lényegi jegyét kiemelve, hozzá betegétől asszociációkat, gondolattársításokat keres. Amikor páciense múltjában több hasonló jeggyel rendelkező élethelyzetet talált, azokat párhuzamba állítja a jelenlegi élethelyzettel, és így azok újabb közös jegyeit elvonja. Miután ez megtörtént, közli azokat vele, és az adott illetőnek - gondolatai ütköztetésével a mélyből felszínre hozott példákban - kiviláglik az ő problémája. (A lényeg, hogy soha nem ad tanácsot, mindig csak egy, vagy több képet elemez!) Ennek következtében bekövetkezik a tudatosulás. Ez a terápia folyamatának első heteiben velőtrázó energia-felszabadulással jár (tisztítótűz), és ebből az energiából fog énje táplálkozni, megerősödni. Megerősödik, mert kiderül, amiről korábban azt hitte saját hibája valójában nem az, és hogy valamikori élethelyzeteiben érzelmi becsapások áldozata lett.  Energia-felszabadulással jár, mint a kémiában minden exoterm bomlásos folyamat, hiszen a szülőkről lelkiekben való leválást segíti, és felment, elválaszt bűneinktől. Ez az energianövekedés átmenetileg még az alvásidő lecsökkenését is eredményezheti. Tehát szükség van a jó terápiára, szükség van a nagyszerű és kiváló pszichológusokra.

 

Példa egy jó beszélgetésre:

 

Pszichológus: Milyen gondolatokat hozott magával?

Páciens: Akaratom ellenére egyre gyakrabban kések el munkahelyemről.

Pszichológus: Mi jut eszébe a késésről?

Páciens: Ha valaki késik, akkor másokkal kitol, mert rabolja azok idejét, és nem adja meg a nekik járó tiszteletet.

Pszichológus: Mikor volt arra példa, hogy Ön valakivel kitolt, nem tisztelettudóan viselkedett irányába?

Páciens: Egy hete a munkahelyemen a főnökömtől elhallgattam, hogy értek a számítógépek hardware-éhez, amikor computerének elromlásakor megkérdezte tudok-e neki segíteni. És ez nem igaz.

Pszichológus: Miért hallgatta el?

Páciens: Mert úgy érzem, sokszor levegőnek néz. Azt is mondhatnám: lenéz. A komoly feladatok ellátására mindig Gábort kéri meg, aki még csak 3 éve van a cégnél és képességei is sokkal rosszabbak.

Pszichológus: Tehát kisebb súllyal veszi Önt latba, mint amennyit Ön valójában nyomni tudna, vagyis nem értékeli eléggé.

P: Igen.

Pszichológus: Tehát ezért késik el munkahelyéről akaratlanul, ugyanis a késés általában a fontos, elfoglalt emberekre jellemző. Politikusok, jelesebb zenekarok frontemberei általában késnek, ugyan nem direkt elhatározásból. Tehát Ön a késéssel akarja súlyát, értékét főnöke előtt növelni.

P: Ez könnyen lehetséges.

 

Vagyis a lélekbúvár kérdéseivel jól körülírja, majd hasonlatokkal alátámasztja, ezek után pedig nevén nevezi a démont, amit úgy hívnak: alulértékeltség. Tehát nem azt mondja páciensének, hogy kelljen fel korábban, vagy feküdjön le időben különböző nyugtató, pihentető légző-gyakorlatokat végezve, hanem kideríti a késés valódi okát.

Miért tehető meg mindez annak ellenére, hogy nem is ismeri páciensét?

 

Azért mert hasonlítunk egymásra. Ugyan minden ember más de mégis valahol minden ember ugyanaz. Más mert egyedi, ugyanaz, mert ahogy a fizikai teste hasonlít, vagyis két lába van és két keze, ugyanúgy működnek a belső szervei, úgy a lelki teste is egyívású. Tehát hasonló konstrukció szerint épül fel, hasonló mechanizmusok szerint működik. Éppen ezért elég lenne egyféle terápiát alkalmazni lelkének rendbetételére, tudatának megtisztításra, szüleiről való lélekbeni leválasztására. Ehelyett van rengeteg módszer és szinte egyik sem eredményes. Miért?

Az ok az, hogy ezek az emberi értelem által megírt technikák matematikai képletekre íródtak, gépek számára.

Természetesen a fenti példában egy mélyebbre - egészen kicsiny gyerekkorig történő - ásás segítségével kiderülhetne, hogy abban a bizonyos lenézésben megnyilvánult érzelmi csalódás sokkal korábban történt. Tehát az illető személy valamelyik szülővel kapcsolatban már átélte ugyanezt, aki ekkor bizonyos értelemben szintén a főnök szerepében tetszelgett. És a munkahelyi Gáborra akár egy kisebb testvér megjelenése is rácsenghetne, de ennek továbbvitelétől eltekintek, hisz a példa egyébként is csak kitaláció, ha a véletlent kizárjuk semmiféle valós személlyel nem hozható összefüggésbe.

 

 

A lelki sérülés

 

 

Ez a kifejezés sajnos már a különböző anyagorientált filmes produkcióknak köszönhetően negatív töltetűvé vált, mert kigúnyolták benne a lelket, a szellemet. Vagyis az emberek jó része nemcsak azért nem megy el szakemberhez, mert hogy az úgyse tud majd neki segíteni, hanem azért sem, mert meg lesz általa bélyegezve. Ugyanis oda szigorúan csak erősen romlottak, többszörösen őrültek és szexuálisan aberráltak járnak, legalábbis ezek tanúsága szerint. Utóbbin, vagyis a megbélyegzésen viszonylag könnyen lehet változtatni, de az előbbin, vagyis hogy szakmailag jól kiválasztott, jó irányban képzett-e a terapeuta, - mert hisz ahogy már mondottam sajnos maga a szakma sem az, aminek lennie kellene - már nem olyan egyszerű. És ha már mindenáron definiálni akarom ezt a kifejezést, úgy fogalmaznék: lelki seb, amely valamikori érzelmi becsapás által jött létre, amiről senki sem tehet, legalábbis egóilag, nem. Ezáltal lesz a tudat megmérgezve. A tudati mérgezés pedig átadódik apáról fiúra, vagyis a hibás, nem tiszta szellemi gondolkodás megmérgezi a DNS-t, a testet, ami különböző betegségeket hoz létre, és amelyek később öröklődnek. Mégpedig nemcsak hogy öröklődnek, hanem a betegség gyerekeknél - ha nem vigyáznak magukra - egyre korábban is jelentkezik. Ezért is akar többek között megszabadulni a DNS a lélektől. És ezért is akarja egyre behatóbban alkalmazni az olyan genetikai beavatkozásokat, amelyek az örökletes betegségek megszűntetését elősegítik, vagyis azért hogy kijavítsa azt, ami korábban szellemi úton létrejött. A szellemi úton történő megoldás irányába még csak törekvések se legyenek! Eszébe se jusson senkinek! Majd ő anyagi úton megoldja. Igen valóban megoldja, de a lélek sebeit ezzel még nem gyógyítja be, ez csak fájdalomcsillapító, ami persze jó, mert hisz ki ne örülne annak, hogy felmenői után, akik mind sorra rákos megbetegedésben haltak meg ő lesz az egyetlen kivétel, akinél ez már nem követkehet be. Csak egy dologgal nem számol, az pedig az energia-megmaradás törvénye, vagyis ha az egyik ponton elfojtok valamit az előbb-utóbb jelentkezni fog a másikon. Tehát már nem rákos megbetegedés lesz az ő halálának oka és vele együtt az örökített genetikai hiba, hanem valamely más, ma még gyógyíthatatlan betegség. És ez így megy majd a végtelenségig. (Természetesen a vegyi szennyezés útján létrejövő betegségeket is valós létezőnek tudom be, viszont jelen esetben nem vélem őket idetartozónak.)

 

Hol kezdődik ez az egész?

 

Az egó életében, vagyis e földi életben a gyermeknevelésnél. Rosszul neveljük gyermekeinket. Vannak, akik ezt ki tudják küszöbölni, de a többség - önhibáján kívül ugyan - rosszul neveli. (Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem kell nevelni!)

           

Miért?

 

Megszületik a gyermek és senki "nem ér rá" (nem ér rá, mert nem akarja, és mert kirekesztődne, ha mégis akarná) őt nevelni. A családban feszültség van, ezért érzelmileg - különböző helyzetekben - akarattalanul becsapják, mert a szín-DNS és a saját DNS-ük, egójuk, testük, a társadalom ezt diktálja. Sietni kell, nehogy peremre kerüljünk, nehogy elpusztítson bennünket a magány, nehogy éhen haljunk, illetve nehogy megéljük a jelent. A jelent pedig azért nem lehet megélni, mert akadályoz a múlt, a múlt pedig azért akadályoz, mert fél a jövőtől, a jövő pedig per pillanat nem más, mint az anyag.

 

A gyereknek sok esetben nem azt mondja az édesanyja az orvosnál injekció előtt, hogy ez most fájni fog, hanem azt hogy nem fog fájni, hisz ez csak egy szúnyogcsípés.

Miért mondja ezt? Mert ez számára a megoldás pillanatnyilag leggyorsabb módja, és mert gyermekében az ő énje született újjá, és amitől ő annak idején félt, jelen esetben ez a fizikai fájdalom, attól szeretné gyermekét menteni úgy, hogy szuggesztíve azt sugallja téves a valóságképzete, ha azt hiszi, hogy ez fáj. Csakhogy sajnos neki téves nem a gyermekének. Így persze pont az ellenkezőjét éri el.

Miért fél, miért nem mond igazat, hová siet? Azért fél, azért siet, és azért nem mond igazat, mert a szín-DNS, mint rákos sejt burjánzásával, növekedésével, félelemben tartja. Olyan elvárásokat és tempót gerjeszt felé, amelyet ha nem tud fölvenni, úgy érzi, - és nem alaptalanul - hogy elpusztul.

 

Mit jelent a rohanó világ, hová kell rohanni?

 

Ha veszünk egy papírlapot és kijelölünk rajta nullától nagyobb távolságra egy A és egy B pontot, akkor elmondhatjuk A-ból B-be, vagy B-ből A-ba bizonyos "t" idő alatt lehet eljutni. És itt most - eltekintve a lap vastagságától - két dimenzióban vagyunk. Viszont, ha ezt a lapot összehajtjuk, úgy hogy a két pont pontosan egymásra kerüljön, vagyis a közöttük lévő távolságot nullára csökkentjük, akkor megszüntetjük a "t" időt is, ami az A-ból a B-be való eljutáshoz korábban szükségeltetett. Igen ám, de az utóbbi esetben dimenziót is váltottunk. Vagyis az időt dimenzióváltással szüntettük meg. Mindez a mai világra úgy vonatkoztatható, hogy minden felgyorsulásra utaló jel arra mutat, hogy a DNS ki akar lépni az idő szorításából, és ezt csak úgy teheti meg, ha kilép ebből a dimenzióból. Ezt a célt szolgálják a klónozás irányába vetett törekvések is, amelyet előbb vagy utóbb ilyen vagy olyan magyarázattal, de úgyis alkalmazni fognak.

 

Mit jelent a feszültségben, félelemben tartás?

 

A félelem nem más, mint egy adott elemnek, tudásnak, ismeretnek a fele, vagyis egyketted elem. Ha valaki elemében van, akkor az azt jelenti, hogy tudásának teljében leledzik. Tehát az előbbi esetben egy ötven százalékos homályban, elvakítottságban, öntudatlanságban való tartásról van szó. Ha valaki öntudatlan, akkor szelleme egy másik dimenzióban jár. Csak rá kell nézni az arcára. Ez esetben csak a test az, ami ott maradt. Erre törekszik a DNS, vagyis a félelemben tartás a szellem elaltatásának, majd teljes kiűzésének céljául szolgál, de lesz ez még majd sokkal érezhetőbb is, ez pedig akkor fog bekövetkezni, amikor már épphogy csak fog élni lélekkel rendelkező ember a Földön. Ezért fontos a DNS számára ez a törekvés.

 

Miért van szükség többek között az álmok külső segítség általi értelmezésére?

 

Az anyag és azon belül annak részhalmaza a pénz, elhomályosítja a lélek, a lélekkel rendelkező ember látását. Ugyanaz megy végbe, mint amikor egy bájos nő (az anyag képviselője) elhomályosítja a férfi (a szellem képviselőjének) látását. Hosszútávon mindkettő romboló hatású.

Az álmok esetében ugyanez játszódik le. Amit a nagyszerű és kiváló tudós Freud - konfliktusos álmok esetében - "álommunkának" nevez az valójában a DNS munkálkodása azon cél érdekében, hogy leplezze, elhomályosítsa, besatírozza, láthatatlanná tegye a lélek utasításait a test irányába, mert ha ezt nem teszi, akkor függeni kénytelen tőle. Ezért (is) van szükség álomfejtésre, a DNS legyőzése érdekében. (Régebben, amikor még nem volt ennyire fejlett az ember tudata többen láttak tisztább álmokat.) Az álmot értelmező pedig a hiányzó elem másik felét próbálja meg hozzátenni ahhoz, amit a DNS elvett. És ha az elem teljes lesz, akkor az álmot álmodó megnyugszik, hisz eltűnik feszültsége, félelme, mert ő maga teljes elemébe kerül.

Ezért egyértelműbbek a gyermeki álmok, hisz testi tudatuk még kezdetlegesebb, kevésbé tud uralkodni lelkük fölött. Valamint ezért tapasztalhatjuk meg azt is, hogy álmodunk valamit, ami rémisztő, és ahogy felébredünk, alig emlékszünk valamire. DNS-ünk közbelépett és azt a tudatot hintette el fejünkben: ne foglalkozz vele, hisz ez csak egy álom! És nem engedi meg a visszaemlékezést. Ez ékes példája a lebutításnak, ami hozzásegíti őt hatalmi törekvéseihez. És amikor a DNS legyőzi a szellemet, akkor attól magas fokú gyönyört érez, úgy is mondhatnám, elélvez.

Egy hasonlattal élve ugyanolyan ez, mint amikor egy nőnek - tisztelet a kivételnek - attól lesz orgazmusa, hogy uralkodhat a férfi felett még akár abban a pillanatban is.

 

Nekem kétszer kellett megálmodnom a robot emberek létezésére a bizonyítékot, és azt hogy már másodszor álmodom is, csak ott az álmomban tudhattam meg. Telefon csengőhangjához hasonló hangot hallottam és felébredtem. Akkor vettem észre, hogy az ki van kapcsolva, de az álmomra így már visszaemlékezhettem. (Más kérdés, hogy az első gondolat felmerülésétől, vagyis hogy robot, azaz lélek nélküli emberek is létezhetnek a végső megbizonyosodásomig két évnek kellett eltelnie, amelynek bizonyítási részét képezte ez az álom is. Nem tudom, mi történt volna, ha ilyen időtartamú felkészülés nélkül látom meg ugyanezt az álmot. Magáról az álomtartalomról viszont személyiségi jogokat sértő okokból sajnos nem nyilatkozhatom.)

 

Miért jó a DNS-nek ha saját magát mérgezheti?

 

Azért jó, mert hosszútávon így tudja teljesen függetleníteni magát a lélektől. Ugyanis akkora diszharmónia jöhet létre a test és a szellem (tudat és tudattalan) között, ami a kettő teljes elszakadását előidézheti.

 

Ilyen, vagyis hamis valóságképekkel átitatott környezetben nem nevelhető fel lelkileg egészséges gyermek. Aki pedig lelkileg sebet kap, később - az esetek jó részében - mindig vásárolni akar. Minél mélyebb a seb, annál többet. Ugyanis már szinte csak ezzel tudja fenntartani önmegvalósításának illúzióját. Tehát a lelki sérülés ördögi kör. De persze ki lehet belőle szállni. Azonban ha egy jó tudatosulási folyamaton át is esett valaki, még akkor sincs minden rendben. Mert ehhez az kellene, hogy viszonylag rövid idő alatt tömegeket lehessen tudatosítani, ami lehetetlen. Pusztán annyi fog történni, hogy tisztán kezdi el látni a dolgokat, ami ugyan jó, de egyben kiábrándító.

Látja hogy az élet értelmét (lényegét) vesztett, mert a megváltás pusztán illúzió. A DNS, az oktondi uralkodik. És itt nemcsak egyfajta távolságról van szó a tudati és tudattalan világ között, mint ahogy azt a nagyszerű zseni C. G. Jung megállapította, hanem arról, annak a kérdésnek a feszegetéséről, hogy tud-e a test a lélektől függetlenül működni. Hisz a távolság a szülő és gyermek között is addig növelhető, amíg azok egymástóli végleges elszakadása be nem következik.

 

A DNS-el a harcot talán még föl lehet venni, de kevés ehhez a lelki terápia, a tudat megtisztítása. Főleg így hogy a tankönyveket is a DNS, vagy az általa felkért racionálisok gyártják, hisz a DNS-nek a racionalitás a legjobb barátja. Bár tény, hogy ez egy nagyon fontos és mindenképpen szükséges eleme. Tudatosítani kellene az emberekben a színtiszta DNS által kódolt zombi ember jelenlétét, mert egyébként tudom közhelyes a megállapítás, de tényleg elpusztul a világ, ami már most is egy áttétes daganatos szervezethez hasonlít.

Azzal is tisztában vagyok, hogy a végzet elkerülhetetlen. Az emberé ugyanúgy, mint az emberiségé, de talán nem mindegy, hogy ez mikor következik be.

A jelenlegi helyzet az, hogy ha továbbra is így mennek a dolgok a harmadik dimenzióból a lélek a szellem még jobban ki fog vonulni, és az itt maradott lélekkel rendelkező embereket még jobban felemészti - ha más nem hát - a dögunalom.

A televíziókban, ha játszanak régebbi filmeket, nem feltétlenül csak azért érezhetjük tőlük jól magunkat, mert nosztalgiázhatunk, hanem azért is, mert azokban még volt szellem, szellemiség. Ezen alkotásokban nem tátong oly mértékű üresség, unalom, nyersesség, mint a DNS emberben.

 

Minden nyers és lényegét vesztett. Nyers a zöldség és gyümölcs határán lévő paradicsom éretten, nyers a szőlő is éretten és nyers az ember is, aki nem gondolja át, nem rágja meg mondanivalóját. És az az ember is nyers, aki túl gyorsan lett megalkotva. Minden nyers, aminek nem hagynak elég a természet által meghatározott időt az érésre. Egy elvégzett tevékenység is lehet nyers.

És mégis érett a paradicsom és mégis érett a szőlő és érett az ember, idő nélkül. Na de milyen minőségben? Nyers minőségben.  Nincs még a zöldségben sem benne az érzelem. És nem lesz természetes még akkor sem, ha a természetben nevelkedik.

Miért? Mert már a természet is mű. Mű a trágya, mű a mag, mű a lélek, stb. Minden, ami siettetve készül "mű" lesz. Az ember is. Így keletkezhet a szín-DNS.

Tehát az érett külső éretlen belsőt takar. Hol van ma már az édes-savanyú ízek tökéletes harmóniája a paradicsomban, (édes = lúgosító kémhatás= nő, sav = férfi) és hol a szőlőben? Már lassan vidéken sem lehet ilyen gyümölcsökhöz hozzájutni. Hol van a test és a lélek harmóniája? Nincs idő az érésre. Az időt a szellem nélküli DNS sietteti. Neki sietnie kell, hogy minél többet éljen, mert ha hinni lehet az újjászületésben, ő erről lemarad, mivel üres, és nincs semmi, ami benne továbbéljen. Ezért nyers lesz a modora, siettetni fogja a klónozást és az egész ember úgy, ahogy van ízetlen.


 

 

A hazugság világa, avagy miért uralkodhatnak az oktondiak?

 

A hazugság egy relatív értékérzés. Ennek magyarázatára vannak különböző íróktól, filozófusoktól született az enyémnél helyüket sokkal jobban megálló magyarázatok, úgyhogy eltekintenék most ennek mindenféle körülírásától. Inkább azzal foglalkoznék, hol keletkezhet a primitívebb hazugság?

 

Az álmok nem hazudnak - szoktuk mondani. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a lélek a testhez képest, mivel magasabb tapasztalattal rendelkezik, nagyobb valószínűséggel teszi az igazat, mint a kígyó-én. Úgy is fogalmazhatnék a lélek igazabb. Ez a világ viszont a tudattalan világa, így tehát kizárásos alapon egyetlen hely maradt ahonnan a valótlanságok, a kevésbé igazabb dolgok érkezhetnek, mégpedig a tudat világa, az anyagi világ, vagyis az ember teste, értelme, DNS-e.

Ha elfogadjuk azt a megállapítást, hogy az anyaghoz, az emberi testhez képest a szellem, a lélek sokkal idősebb, akkor kijelenthetjük, hogy a DNS primitívebb. És most mégis az anyag, az anyagiak számítanak, az érzések, a tudattalan, az emberi bensők minden más badarság. Tehát ők vannak uralmon, vagyis a kezdetlegesek az oktondiak. Ezért éljük a hazugság világát, az ő világukat.

Ha vásárol valaki egy gépet, legyen az akár egy láncfűrész, amely önmegvalósításának részét képezi, mert nemcsak tüzelőt tud segítségével készíteni, ami hasznos, hanem szebbé is varázsolhatja vele kertjét, akkor ő irányítja a gépet. Ha azonban nem ő utasítja, hogy mit cselekedjen, hanem az mondja meg neki, hogy ő mit, mert drága a benzin, nem olcsó az olaj, már nem ő irányítja, hisz függ tőle, az anyag uralkodik fölötte.

A korábbi példánknál maradva, amelyben a ház egyenlő test egyenlő önmegvalósítás része alkalmaztam hasonlatként, ott sem mi jelentjük ki intelligensebbek a háznak, hogy ő milyen legyen, mert borsos a lambéria, költséges a festék, hanem "ő" az anyag határozza meg, hogy mi milyenné váljunk a gazdaságosság érdekében, amely az esetek jó részében tönkreteszi a szépet. Tehát analóg módon a test, a kezdetleges parancsol a léleknek.

 

De nézzük meg ezt a tényt a racionalitás és az irracionalitás szemszögéből. Mi a kettő közötti lényegi különbség?

 

Az, hogy az előbbi korlátok közé szorított, míg az utóbbi határok nélküli. Na de a korlátoltság egyfajta butasággal is megegyező. Akkor hogy is van ez? Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy minden racionális ember korlátolt. Szó sincs róla. Ha van lelke, szelleme, akkor nem lehet az, mert ott él benne az irracionalitás.

 

Miről lehet felismerni a színtiszta DNS embert?

 

Az igazi DNS ember nem tud ideát, gondolatot elvonni saját testi anyagától, tehát asszociálni, gondolatokat társítani sem. Átlagos, vagy a fölötti értelem megléte mellett sem képes, önálló elvont gondolkodásra. (És itt most természetesen nem arra az elvonatkoztatásra gondolok, amikor azt mondjuk, hogy ha valaminek négy lába van és szék, akkor egy hasonló alapterületű, ugyanannyi lábbal rendelkező valami, aminek kartámlája van: karosszék. Nem külső anyagtól való ideaelvonást értek ez alatt, hisz ilyen műveletekre egy számítógép is képes!)

Azért nem megy neki az absztraháció, mert igazi elvonatkoztatásnál értelmünk segítségével belülről a lelkünk mélyéről vonunk el gondolatot, a szellemünkből pattan ki a szikra, az gyújtja a tüzet, onnan érkezik a súgás. De ha üresség tátong ott, akkor az igazi absztraháció folyamata nem fog végbemenni. (A kígyók rövidlátók, a DNS ember nem lát mélyre!) Így néz ki a zombi ember, aki kizárólag anyagban tud, anyagban kénytelen gondolkodni. Éppen ezért jut nagyon sok mindenről a pénz az eszébe. Tehát üres és korlátolt, éppen ezért kezdetleges. És mivel nagyon kíváncsi másológép, ezért egyfajta lélekképződménnyel már rendelkezik. Tud szomorú vagy jókedvű lenni, sőt álmodni is, de ezzel persze messze nem hasonlít szellemmel rendelkező embertársaira, mert ez a hangulat kezdetleges, ez a szomorúság és ez a jókedv csak egy biokémiai folyamat, álmának pedig semmi köze semmiféle szellemi utazáshoz, így az valóban - mint ahogy a tudományos könyvek is tárgyalják - idegsejtek kisülésének a randomja. Mindent lemásol, amit a természet megalkot, a lelket és magát is, ez utóbbit hívja mesterséges intelligenciának, de az már rég készen van, nem kell újra feltalálni.

 

A bűvös kockát - mivel kiváló racionalitásérzékkel rendelkezik - rövid idő alatt ki tudja rakni, de hogy mit jelképezhet, ha kell, hogy jelképezzen e tárgy annak meghatározására képtelen. Hiszi, hogy tudja, de nem. De jobb is ez így, mert ha tényleg látná, belepusztulna.

(Bűvös kocka = káoszból kozmosz teremtése szigorúan intellektuális alapon. Azaz rendteremtés kizárólag értelmi eszközökkel, racionális úton. Ez folyik ma a világ legtöbb országában. Lsd. térfigyelő kamerák bevezetése. Kamera = külső kontrollpótlás= törvény.)

Mégis a lélekkel rendelkező emberek - mindezek ellenére - csodálják őt, felnéznek rá, mint arra a gyermekre, aki iszonyatos energiákat fektetve tevékenységébe, játékába felnőttként viselkedik. Csodálják, mint azt a számítógépet, amely rövid idő alatt hatalmas mennyiségű információt képes befogadni és tárolni. Illetve számtalan műveletet bír egy időben elvégezni, amellyel mi nem vagyunk hajlandóak és képesek agyunkat terhelni, mindezt minimális energia befektetéssel.

De ugyanakkor mégis rengeteg energiát szív, mert miközben ülünk a monitor előtt, észre sem veszzük és már eltelt az este, eltelt az éjszaka és már meg is virradt. Elvette tőlünk a természetet, a lelket, a szellemiséget, a legfőbb intelligenciát, leszívta az összes erőnket, kiszippantotta belőlünk az érésünkhöz szükséges időt a gép, a DNS ember. Tehát értelmetlen harcot folytattunk. Neki ez azért fontos, mert az elszívott energia irányába anyaggá manifesztálódik. És az anyag, (a pénz) számára nem játék. Meg különben is, nem kell neki a játék, hisz az - ellentétben a valósággal - érzelmeket ad.

Majd egy újabb maszlagot gyárt: Ne izgulj, hisz ez csak egy játék! Igen ám, de a vereség a léleknek egy játékban is fájhat, a test viszont arra közvetve érzéketlen.

 

A DNS túlzott tisztelete szerintem az ószövetségi bálványimádással kezdődött, majd folytatódott - többek között - az ókorban a fáraók bebalzsamozásával és megállóját képezi e folyamatnak Lenin testének maradandóvá tétele, valamint az éppen aktuális pápa testének bebalzsamozása is. Ezek a korszakok mind a DNS öntudatra és egyben önimádatra való ébredésének állomásai. Ma folytatódik ez a Himalája megmászásával és a sarkkörök legyőzésével. Mind-mind azt sugallja, hogy a (gonosz, az emberre sok szenvedést rámérő) természet legyőzhető és az ember örökké élhet.

Úgy gondolom, hogy a sport ilyen értelemben vett érzelem nélküli (vagy primitív érzelmekkel teli) szeretete, vagyis a csakis kizárólag az anyagért történő minél szebb, minél tökéletesebb, minél nagyobb teljesítményre való törekvés is ennek ékes bizonyítékai.

Mindezekkel persze nem azt szeretném kijelenteni, hogy nincs szükség testmozgásra, nincs szükség szemet gyönyörködtető sportra! Nagyon is van, csak az anyagi, bálványimádó kultuszt kellene tőle elvenni.

Tévedésben vannak azok, akik azt hiszik, hogy a személyiségen belül nagy változások idézhetők elő ilyen sport által. Valamilyenek bizonyosan igen (csoportszellem stb.), de lényegesek nem. Az efféle sport közben ebben az értelemben véve semmi más nem történik, mint csupán az egyént szétfeszítő projekciók és belső feszültségek levezetése. Ha pedig leáll a mozgás, az energiák újragyűlnek. Ez ugyanolyan, mintha valaki csak addig tudna nyugodt maradni, amíg nyugtatószer hatása alatt van. Tehát a valódi ok megszüntetésében az efféle sport, mint játék nem segít.

Azok a sportolók pedig, akik mindezek ellenére is erős személyiséggel rendelkeznek és így a legnagyobb teljesítményekre képesek, nem azért tehetik meg mert a bálványimádó sport(kultusz) által felépítették szívós belső várukat (sőt ez inkább csak rontja teljesítményüket), hanem azért mert már eleve olyan énnel rendelkeztek. Nem a sport volt először, hanem az ő személyiségük, az ő lelkük. Az persze egy más kérdés, hogy amennyiben látunk egy ilyen embert sokunknak az az érzése támad, hogy ha mi is ennyit sportolnánk olyan erőssé (belső erő) válnánk. De sajnos ez nem igaz!

Ettől függetlenül nagyon kellemes boldogító érzéseket válthat ki még az efféle sport közbeni-, utáni fáradtság is, amely egyben jó kikapcsolódás is a szellemnek.

 

 

 

 

Nők elférfiasodásának, férfiak elnőiesedésének az oka

 

Az anyagi világ túlzott dominanciája miatt jöhetett létre az a pálfordulat is, hogy a nők tudata átvette az irányítást. (Amely területeken ez megtörtént ott előbb utóbb megjelent az agyonszervezettség.) Pedig statikusságukkal, valamikori alávetettségükkel ők az anyag képviselői voltak és néhányan még ma is azok. Anya - anyag, máter - matéria. Egy nőies nő vezetői képességét pedig általában mi sem szimbolizálja jobban, mint autóvezetői képessége. (Autó - autonómitás - önállóság.) Ellentétben a férfival, aki állandó dinamizmusával a szelleméé. Azonban mára fordítva van. Az anyag uralkodik. A nők dinamikusakká, férfiassá, szellemivé váltak, mind külsőleg, de főleg belsőleg. A férfiak, pedig statikussá, alávetetté, anyagivá, nőiessé. Jung mondja, hogy a nők álmaiban megjelenő animus, vagyis férfi belső énjük kivétel nélkül mindig kegyetlen. Ebből viszont az következik, hogy a férfias nők - adott helyzetekben - nem megbocsátóak. Ma viszont már sajnos a férfias nőkből van egyre több, amely férfiasság külső testi jegyekben is egyre jobban megnyilvánul. Ez érthető, hisz ami szellemszinten megvalósul, az előbb vagy utóbb anyagszinten is kiteljesedik. De ugyanúgy persze egyre több a nőies férfi is, hisz mindennek egyensúlyra van szüksége, és az csak úgy nem megy, hogy magában a nők elférfiasodjanak.

 

A nők elférfiasodásának legjobb bizonyítéka az emlőrák, a mell pedig a nőiesség szimbóluma. Domborulatával az érzelmek adni tudását jelképezi. Szélsőséges esetben pedig rákos betegség fennálltakkor ezt távolítják el. Vagyis eltűnik a domborulat, a nő ugyanolyanná válik, - már külsőre is - mint a férfi. Ami korábban szellemszinten létrejött most anyagszinten jelent meg. A DNS a daganatos megbetegedéseket illetően pedig plakátokon azt hirdeti: menj el szűrésre, ezáltal védekezni fogsz tudni e betegség ellen. (De nem fogsz tudni védekezni ellenem!)

Előszeretettel tünteti föl magát minden helyzetben ártatlannak, ezért nem véletlen az sem, hogy az első lemásolt élőlény egy bárány lett és nem egy ló, ami az ember legjobb barátja, vagy egy kutya, ami a leghűségesebb.

 

A nők DNS általi könnyebb megtámadhatóságának az az oka, hogy mint a "gyengébbik" nem képviselői jobban kísértésbe ejthetők, jobban csábíthatók, a kígyó-én általi parancsok teljesítésére jobban engedelmességre szoríthatók, úgy is mondhatnám jobban hipnotizálhatók. Nem véletlenül Évát biztatja a kígyó az isteni tudás fájának tiltott gyümölcséből való szakításra, aki aztán bűnbe ejti Ádámot is. De a legtöbb mitológiai írásban megfigyelhető, hogy közvetve nagyon sokszor a női csábíthatóság, gyengédség és érzékenység az oka a problémák bekövetkeztének, amelyek aztán mindig nagy változásokat eredményezve elősegítik a haladást. (Haladás - motivációs hatás. A motiváció viszont történhet a teljes felépülés felé, és sajnos a teljes leépülés irányába is.)

 

Tehát a nők az anyag abszolút uralomra törésével átvették a vezetést. Hogy az egyensúly fenntartható legyen, arra van szükség, hogy a férfiak engedelmessé, alávetetté nőiessé váljanak. Ez is folyamatban van. A DNS elhitette a nőkkel, hogy a férfiak általi irányítás számukra egyenlővé lesz a fakanál, a mosóteknő, a vasalódeszka mögé való kerüléssel és ezzel a legtöbbjüket rettegésben tartja. Majd úgy szuggerál, hogy azt mondja: légy Te is olyan, mint a férfi! Ne hagyd, hogy önző módon uralkodjék feletted, minden bajod forrása: ő. Másold le, vedd át a helyét, és ne függj tőle többé, függjön inkább ő tőled! Ez ugyanaz, mint amikor a kígyó, kísértésbe ejti Évát azzal, hogy legyetek Ti is olyanok, mint az Isten, vagyis halhatatlanok. Vagyis a kígyó, a DNS, a haladás fényének felcsillantásával mindent elhitet.

Valóban így van. A nők lassan már többet keresnek, mint a férfiak és átlagos életkoruk is jóval magasabb. Ma már a férfiak is elmehetnek gyesre, és a férfi kromoszómák eltűnőben vannak. Valaha a munkahelyeken csak a férfiak dolgoztak. A nők mást csináltak. Tehát jól megfigyelhető az anyag elszellemiesedése, vagy ugyanennek a fordítottja, a szellemi emberek elanyagiasodása is.

Lehetséges, hogy a világtörténelem folyamán mindig is nagy döntések dőltek el a nők karjaiban, de milyen minőségben? Honnan érkezett ez az irányítás?

Valaha ez belülről a szívükből, a lelkükből, az érzelmeikből jött, ma a testükből, az akaratukból érkezik. Nagy különbség! A nők ugyanis érzelembankok. De ha a bank nem forgatja, nem fialtatja pénzét, következésképpen a nők nem hajlandóak érzelmeket adni a mindenáron való görcsös irányítani akarás miatt, akkor a bank előbb, vagy utóbb csődbe megy. A nő nem fog gyereket szülni, mert az érzelmek kamata a gyermek. (A DNS erre is megtalálta a megoldást, amelyet úgy hívnak: lombik-bébi program.) Irányítani mindenáron pedig az akar, aki fél a függőségtől, illetve aki kevésbé önálló. Azonban a DNS által uralt világban érzelmekkel irányítani nem lehet, marad tehát az akarat. Ezért cserélik le a legtöbb humán intézmény vezetőit is racionális emberekre, mert ők sokkal inkább képesek érzelmeiket félretéve a gazdaságosság elve alapján kormányozni azt. A színtiszta DNS-el már csak ők képesek lépést tartani. És mint már mondottam ők a DNS legjobb barátai, hisz a DNS maga a színtiszta racionalitás. Bár a félelem a lélek nélküli emberekkel szemben - tudattalanul - már bennük is felütötte vasálarcát.

De jó hír, hogy negyven-, ötvenéves kor közelében a nők már kezdenek rájönni arra, hogy ez nem jól van így, valami nem stimmel, valakinek nincs igaza. De akkor sajnos már sokuknak késő, illetve - tapasztalataim szerint - csak a hamvas barackokkal telített álomképek maradnak. A szerencsésebbek viszont még megélhetnek egy boldog párkapcsolatot.

 

A fentiekkel persze egyáltalán nincs szándékomban azt állítani, hogy a férfiak egyenlőbbek az egyenlőbbeknél. Egyáltalán nem! Tele vannak ők is hibákkal, ugyanúgy ahogy a szellem illetve a lélek is. Nem véletlenül jön ide a földre az anyag által megtisztulni. Arról az elaltatott szellemű, vagy már csak robotként üzemelő ("gépállat") férfiakról nem is beszélve, akik nap, mint nap bántanak meg, vagy tesznek tönkre egy életre ok nélkül a gyengébbik nem képviselőiből jó néhányat. Nem! Senki sem egyenlőbb a másiknál, hisz mindkét fél - jobb esetben - lélekkel rendelkezik. És különben is egyensúlyra kell törekedni. De a jelenlegi helyzet sajnos akkor is az, hogy a nő - ha más nem hát tudat alatt - nem tiszteli a férfit, a férfi úgyszintén őt. Álmaiban a nő kést forgat a férfi gyomrában, a férfi pedig ugyancsak a nőében.

 

A föntebbi megállapításaimat bizonyítja Müller Péter egyik könyvében a megidézett Latinovics Zoltán szelleme is, aki a találkozó elején mindjárt azzal kezdi: "Elegem van a nőkből." Majd arra a kérdésre, hogy leszületne-e újra így válaszol: "Azt nem!!..."

De az előbbi megállapítás elmondható József Attiláról is, akinek szintén elege volt, mint az kiderül abból a feljegyzésből, amely tartalmaz kivonatokat a rajta végzett pszichoanalízisről. ("Miért fáj ma is" Az ismeretlen József Attila, Szabad-Ötletek jegyzéke) Ez abból látszik, ahogyan beszél, és ahogyan vélekedik szabadasszociációs gondolataiban hölgy terapeutájáról. Ugyanis amit iránta érzett, gondolt, azt tulajdonképpen saját édesanyjáról (és az anyagi világról!) írja, mert hisz ő volt életében az első nő. Ennek ellenére persze megírja a Mama című versét, ami ennek fényében nem más, mint az ő vágyálma. Ekkora paradoxonra, csak nagyon különleges emberek képesek.

 

Hogy mennyire az anyag, a DNS van uralmon, abból is látszik, hogy valakit, aki ha kirabol egy bankot és elvisz pár milliót, nagyobb erőkkel fogja a rendőrség keresni, mintha megölt volna legalább három embert, kivéve, ha az a három a banki alkalmazottak közül kerül ki. De ezt az észrevételt támasztja alá az is, hogy némely áruházban ma több a biztonsági őr, mint az eladó.

 

A nők illetve az anyag kivételezett helyzetének ékes bizonyítéka az a tapasztalásom is, ami a manapság oly divatos internetes csevegő-csatornákon is nyomon követhető. Ha valaki kísérletképpen fölmegy egy olyan felhasználói névvel, amely irányukba pejoratív képet mutat, azt hamarabb rúgják ki, mintha belépne, teszem azt Adolf Hitler nevével. Mert ez utóbbinál esetleg még figyelmeztetést is kap arra vonatkozólag, hogy változtasson nevet, míg az előbbinél az esetek jó részében azonnal kiteszik, vagy akár még ki is tiltják egy időre.  De nem történik meg mindez, ha olyan felhasználói nevet választ az oda belépő, ami a férfiak számára mutat rosszallóan.

Jól megfigyelhető ez a kép a vágyteljesítő reklámokban is, amelyekben naponta többször elhangzik egy-egy pejoratív megjegyzés a férfi nemre. De más műsorokban és médiumokban is divat lett a férfi nemet csepülni. Mindez azon a téveszmén alapul, amely azt mondja ki, hogy a világunkban uralkodó túlzott érzelemnélküli racionalizmus oka, annak képviselője: a férfi. A nő az irracionalizmusé és punktum minden érthető, ezzel fejezzük is be az egészet. A megoldás: a férfi elnyomása, az érzelmek, ezáltal a nő piedesztálra emelése. Azt már senki sem tárgyalja, hogy a férfinak is lehet lelke, lehetnek érzelmei, illetve a nő is mivel testben él rendelkezhet racionalitással. De még az is csak keveseknek tűnik föl, hogy ha már ennyire elnyomjuk, alávetetté, nőiessé tesszük a férfiakat, és mégse változik a világ, hanem inkább csak romlik, akkor valahol máshol kellene a bajok forrását keresni. Nem. A többség folytatja tovább a már megkezdett utat. Marad tehát a kígyói rövidlátás, ahol a fönti csetes példánál maradva nincs megbocsátás csak elbocsátás. Rendben van, hogy a bűnöst meg kell büntetni, de meg is kell neki bocsátani. Kivéve, ha színtiszta DNS. Annak pedig azért nem, mert lélektelen. És ostobának fog tartani, ha ezt valaki megteszi.

 

A nők többsége tehát tévedésben van, amikor azt gondolja, hogy szenvedésének fő oka, - merthogy tényleg sokat szenvednek, ezt el kell ismerni - az "önző" férfi. Nem az. Közvetlenül úgy tűnik, de a dolgok mélyére ásva kiderül, hogy az anyag. Irányukba viszont más jól becsmérelhető ellenségkép került, amelyet úgy hívnak, hogy férfi. És a tüzet, amelyet e nem képvisel, ugyanúgy el lehet nyomni, mint a még égő cigarettacsikket.

 

Ma már nincs szükség férfira, tehát szellemre sem, mert azzal gond van, sok gond, a gondok pedig gondolkodásra késztetnek, gondolkodni pedig nem kifizetődő, mert nincs rá idő. Ma már Ádám se szakítana a tudás fájából, ezért olyan Ádámokra van szükség, akik szakítanak, illetve a férfias, de ugyanakkor mégis alávetett nőkre. Ezek fölött ugyanis uralkodhat a DNS. Neki ugyanis az a fontos, hogy a nap verje vissza a hold "fényét" és ne a hold a napét. (nap = tipikus férfiszimbólum, hold = tipikus női) Természetéből fakadóan (tükör szerep) mindent, ami horizontális megfordít, mindent, ami vertikális a feje tetejére állít, mint ahogy mutatja ezt agyunk strukturáltsága is. Hisz az agy értelmünk szimbóluma, jobb féltekéje épp az érzelmekért, bal oldala pedig a racionalitásért felelős.  Ellentétben a jobb és bal oldalak egyébkénti korábban említett szimbolikájával. Így válik a férfi is az érzelem szimbólumává, a nő pedig az értelemévé. Mindenki azzal kénytelen foglalkozni, amihez kevésbé ért.

 

Ma a legtöbb gyerek apatekintély-aláásott családban nő fel. A férfi ez esetben egész életében kisebbségi komplexusokkal küzd, ha nővel találja magát szemben. A nők pedig azt mondják rá: nem férfias. A nő viszont egy ilyen családból kikerülve egész életében olyan férfiak társaságában érzi majd jól magát, ahol a férfit használati tárgynak tekintheti. (A kisebbségi komplexus betegsége a természetgyógyászat szerint pedig az idegbetegség! Talán nem véletlen a férfiak irányából a nők irányába történő megbánást sem tanúsító atrocitások egyre nagyobb számbani elterjedése.)

 

 

 

A zajról

 

Mi a zaj?

 

A zaj egy káosz, egy rendetlenség.

Mégis van, akinek egyre többször van szüksége rá, mint a rendre. Vannak, akik nem tudnak televízió nélkül elaludni, rádió, számítógép nélkül meglenni. Mindig nyüzsgésre, pezsgésre vágynak, mert csak ezzel tudják fenntartani, a "nem vagyok egyedül" illúzióját, mert a magány a halál pillanatával analóg. Ott ugyanis már mindenki magára marad és önállóvá kénytelen válni. A haláltól való félelem, viszont egyenlő az önállóságtól való félelemmel, ezért valaminek mindig történnie kell, legalább az óra ketyegjen, mert különben az ember úgy érzi, elvész. Szüksége van a zajra.

 

Éppen ezért, az ember, társra vágyik. De milyen társra?

 

Bűntársra.

(Ha ez nem így lenne, nem készülne annyi mosópor és tisztítószer reklám, amely a tudat megtisztítására irányuló vágyra épít.)

Persze a bűn relatív.

 

De a lényeg az, hogy ugyanolyan káosznak kell lennie kívül, mint amilyen van belül, mert ellenkező esetben a kirekesztettség és az egységélmény elvesztésének állapota lép fel. A káoszban, a zajban, a tömegben elvész, feloldódik a bűntudat. A csuklyások, akik a bűntudat, illetve a halál megtestesítői, nem találnak rá az emberre, mert jól el tudott előlük rejtőzni. És hát ki az, aki fedhetetlen? Az egységélménynél pedig nincs fontosabb.

 

Tehát az emberek többségének szüksége van zajra, még ha esetenként különböző mértékben is. Nagyobb zaj, nagyobb bűntudattal egyenlő. Itt már csuklyás kommandósok lettek kiküldve felkutatásukra, azok elől kellett elrejtőzni.

De ugyanakkor olyan eset is előállhat, hogy valakinek elege van a zajból, nem bírja tovább, csendet akar. Ilyenkor szólítja meg őt az igazság pillanata, azt is mondhatnám, a csuklyás(ok) vagy a lelkiismeret elkapta őt. De nem azért, mert ügyes volt! Szó sincs róla! Ő akarta, hogy ez megtörténjen, ezért hagyta magát.

 

Miért?

 

Mert nem bírta már a terhet. És jó lett a csend (a rend) és jó lett az önmagával való szembesülés. De az esetek jó részében ez szinte lehetetlen. Mert számláján annyi az adósság, amit gyermekkorában és egy már korábbról hozott karmája okaként és sajnos nemcsak emiatt, hanem - és ez a legfőbb probléma - a színtiszta DNS által teremtett feszültségben, egy a félelemben tartás miatti tudati mérgezéssel összeszedett, és amelyet azóta is egyre csak gyarapítva magával hordoz, hogy szavakban kifejezni lehetetlen. 

A rossz zenét is azért választja a jó helyett, mert a jó zene is az igazság pillanatát hozza el,

az ítéletet. De az ízléstelen ruhadarabokat is az ízléses helyett, mert az is káoszos, tehát zajos. Vagy a színkavalkádot az egyszínűség, az egyszerűség helyett, mert abban is ott a káosz, ami megromlott egyéniségével azonos.

Ezért nagy biznisz olyan sorozatfilmeket gyártani, amelyek bűntudatbeli egységélményéhez való hozzájutását segítik. Ugyanis ha leül a tv elé, azt látja, hogy benne ugyanaz történik, mint hétköznapjaiban, vagyis benne. Ugyanúgy veszekednek ott is, ugyanúgy művelik a tiltottat és stb., és stb. Jól van, megnyugodhat, rájuk hasonlít, egy vele... Hurrá, agapé!

 

Tanuló autóvezetés közben az első órákban van, aki rögtön száz kilométer fölötti sebességgel hajt, noha gyakorlata ezt még közel sem igazolja. Oktatói azt mondják rá: nem érzi a gázpedált. Holott a helyzet itt is az, hogy a belül lévő idegállapotot próbálja meg kívül is megvalósítani. Vagyis az a feszültség, ami benne van, kivetítve megteremti egységélményét, ezáltal megnyugszik. De ugyanez megy végbe egy cigaretta elszívásakor is, ami ugyan izgatószer, mégis megnyugtat. Teszi mindezt úgy, hogy a kívülről érkező lélekben lecsapódó feszültséget közvetíti a test irányába, harmóniába hozva azt önmagával. Bizonyítja ezt az elszívás utáni székelési inger megjelenése is, ami közvetlenül már egy testi belső nyomás következménye.

 

Az embernek azért van szüksége ellenségképekre, mert meg kell tudni neveznie mindig valakit, vagy valamit, ami elkövetett negatív tettei, ezáltal szenvedései okának tudható be. Mert ez az, ami megnyugtatja, felmenti őt. Ezért vetíti ki hibáit másokra. Ezért nincs értelme azoknak a televíziós vitáknak sem, ahol az úgymond igazak, a jók, az úgymond hamisat, a gonoszt hívják ki, hisz az emberek azon része, akit épp meg kellene győzni, pont a gonosznak fog szurkolni, mert így menekülhet meg az ítélőszék elől. Ezért választotta a nép is Barabást Jézus helyett, hisz vele, sokkal könnyebb volt azonosulni, mint az elébe tükröt tartó jóval.

 

Ha valamilyen varázslat folytán meg lehetne azt tenni, hogy minden ember látását és hallását pár napra el lehessen venni, de lehet, néhány óra is elég lenne, nem kizárt, hogy kihalna az emberiség. De legalábbis nagyon kevesek maradnának életben. A szín-DNS holtbiztos hogy nem élné túl, de ő nem a bűntudat miatt veszne el, hisz annak csak gerjesztésére, izgatására képes, hanem egyszerűen csak azért, mert nem tudná megmagyarázni, és úgy érezné kudarcot vallott.

Bár jó jel, hogy egyre többen csömörlenek meg a gagyitól, a zajtól, és akarják az igazságot, de számuk még mindig kevés. Na és persze hiába lesz valakinek elege mindebből, nem nagyon tud hová menekülni, mert a DNS, a legnagyobb körültekintéssel megfigyeli, és előbb-utóbb rátalál, akárhova bújjon is. Hisz neki az az érdeke, hogy az ember legyen vele, hasonlítson egyre jobban rá és ne az ember az emberre, mert akkor a DNS rekesztődik ki. De az ember egy csak akkor lehet a kígyóval, ha továbbra is bűnben él.

Ha a DNS rátalál, vámpírként kezdi el energiáit szívni, nem hagyva abból eleget az önmagával való szembesüléshez, mert ahhoz aztán rengeteg kell. És ez az elszívott energia nála, mint korábban említettem anyag (anyagiak) formájában manifesztálódik.

 

És különben is veszélyes dolog valakinek az önmagával való szembesülés abban az esetben, ha egyszerre akar minden bűnétől megválni. Ez kivitelezhetetlen, hiszen ha mindazt az energiát megkapná valaki, ami a bűnökről való leválással, mint kémiai bomlásos folyamattal együtt járna, nem élné túl. Meghalni pedig az egó mivel nem születhet újjá, nem nagyon szeret. Legalábbis a klónozás végleges térnyeréséig nem.

Pedig ha tudná, hogy mindezen bűnökről jórészt nem is ő tehet, micsoda energiák törhetnének a felszínre. Ezen energiák összesítésével a Földet ki lehetne lőni egy univerzum körüli útra. De nem tudja.

Miért? Mert a DNS nem enged tudomást szerezni róla. Inkább ellátja olyan információkkal, ami azt a látszatot kelti, hogy ő ehhez túl ostoba. Ehhez csak a DNS ért, de amíg ezt megalkotja, addig várnia kell. Viszont nem ezt fogja megalkotni, mert nincs lelke, és mert más a célja. A cél önmaga reprodukálása. Úgyhogy már nem sokáig kell az embernek tűkön ülnie. Akkor aztán nyomokban sem lesz fellelhető a Föld nevű bolygón az igazság, mert irányíthatatlan gépbe lélek nem költözik. Csak tőle mindig el.

 

 

Hogyan keletkezik a bűn?

 

 

Megszületik a lélekkel rendelkező gyermek egy terhekkel félelemben, igában tartott családban. Mindenki örül nagy a boldogság. Mindkét családtag keményen dolgozik a megélhetésért, a munkaszerződésükben meghatározotton felüli plusz teljesítményt nyújtanak (nem feltétlenül munkaadójuk hibájából) mind fizikális, mind lelki értelemben. Hisz a jó munkaerőnek nemcsak az a dolga hogy feladatát elássa, hanem munka közben állandóan lelkesen mosolyognia is kell azt a látszatot keltve, hogy ő - kivétel nélkül minden nap - pompásan érzi magát a világban. És tenni mindezt azért, hogy az esetleges - "piac" által diktált - leépítések kapcsán esélyt teremtsen magának arra, hogy ne őt küldjék el az első három, öt, tíz, húsz stb., ember közül. De csak esélyt kap, nem biztos lehetőséget. Ahhoz ugyanis nagyon közel kell kerülnie a tűzhöz és a vigyáznia arra, hogy az érte gyúló láng - ha ugyan van olyan - ki ne aludjon. Tehát egyfajta lélekgyógyásznak is lennie kell. De erre persze nem mindenki képes, hisz az ő lelkének is ápolásra és védelemre van szüksége, mert azt tőle a DNS állandóan elvenni igyekszik.

(Ezért vannak azok az álmok is, amelyeket vezető beosztású embereknél megtapasztaltam, hogy azt álmodják, ellopták szolgálati gépkocsijukat. Vagyis az álomban az anyag által meghatározott énjüket vesztik el azért, hogy az eredeti, igazi ÉN önállósága visszaállhasson, hisz azt munkahelyükön az anyag már rég elvette tőlük.)

Elvégezve a feladatokat hazamegy. De előtte még beugrik néhány helyre elintézni ezt-azt, mert oly régóta dédelgetett álma, hogy egyszer utolérje önmagát, ami persze soha sem sikerül. Sietnie kell még ahhoz is, hogy egy helyben tudjon maradni. Hó közepére, végére, fizetéséből nem marad semmi, anyagi javaikat rejtegetni kénytelen cégtulajdonosai pedig állandóan azt a rémképet vázolják elé, hogy nincs pénz, csőd szélén áll a vállalat, ezért kevesebbet telefonáljon, elmarad a jutalom, és jöjjön be, ha tud, hétvégén is dolgozni. Ez persze sokszor ugyanúgy fals kép a valóságról, mint az íróasztala mellé olcsón vásárolt rossz minőségű, szinte működésképtelen ventillátor, a potom pénzekért megvásárolt szintén gagyi, szemet könnyekre fakasztó monitor, amelyek azt a látszatot hivatottak kelteni, hogy a cégnek nem megy valami jól, így tehát ne várjon senki magasabb anyagi elismerést. És amelyek viszont azt leplezik, hogy van valaki, aki az átlagos beosztottnál ötször, tízszer, húszszor, harmincszor, vagy akár százszor többet keres, és hogy neki csak a mobiltelefon-számlája akkora, mint az ő fizetése, mert ha nem így lenne, kiderülne az igazság, vagyis, hogy ki lett zsákmányolva.

 A lényeg, hogy az ember állandó idegfeszültségben van. Szívja róla az anyag az energiát, és mire hazamegy gyereknevelési tervei - ha egyáltalán voltak - szertefoszlanak. Pedig a gyereknek is rengeteg energiára lenne szüksége, azzal a különbséggel, hogy azt vissza is adná kamatostul, de nincs már sem erő, sem idő a befektetésre.

Viszont az még a kevésbé rossz eset, amikor nem foglalkozik a szülő a gyerekével. A sokkal rosszabb az, ha zavarodottságában, stresszes állapotában igazságtalanul megbántja, megalázza őt. Ennek bizonyítására álljon itt egy személyes tapasztalás.

 

Harmincas hölgy mondta a következőt:

 

Édesanyám pelenkázott. Lábaim fölhajtva, édesapám odalép és leönti tejjel ágyékrészemet, majd elfordítom a fejem.

Később egy jóval későbbi élethelyzetet így mesél: a munkahelyemen, egy ünnepség keretein belül, keresztül a tömegen egy ott dolgozó magas beosztású férfi közelít guggolva felém. Mikor odaér hirtelen feláll, és a szemembe néz. Úgy érzem az arcomon a bőr a fejem körül ki van terítve mintha megnyúztak volna, illetve mintha szabad préda lennék, bármilyen sebet kaphatok, majd elfordítom a fejem.

Tehát jól látható a párhuzam a gyermekkori és a felnőttkori élethelyzetek között. Vagyis a nő tudata azon séma szerint működik, úgy lett beprogramozva, ahogy azt első ehhez hasonló érzelmi konfliktushelyzete meghatározta. Vagyis azért érzi kiterítve, megnyúzva magát, mert ezt a szituációt valamikor már átélte, és kihatással van későbbi élethelyzeteire. De nemcsak erre, hanem számtalan másra is, ami rögtön előhívódik akár egy negatív filmkocka, ha egy bizonyos életszituációba kerül, amely elég, ha csak részben is rácseng arra a bizonyos legelsőre.

De a probléma nem a rácsengés önmagában, hanem mindig a hibás séma miatti következmény.

Mert mi történt tulajdonképpen? A hölgy megbántotta a férfit, akinek nem fogadta szeretetét.

Miért? Mert ez a szituáció édesapjára emlékeztette, aki annak idején megalázta őt. Vagyis elmulasztotta annak lehetőségét, hogy teszem azt, megismerje a nagy őt, vagy egyszerűen csak közelebbről egy érdekes embert, barátot. Így elszalaszt számtalan lehetőséget az életben, nemcsak párkapcsolati téren, hanem akár munkahelyi, vagy bármely társkapcsolati téren is. Tehát így bánthatunk meg "ok nélkül" másokat, akik arra nem szolgáltak rá és így keletkezhetnek bűneink is. (Itt most eltekintek azok karmikus voltától, ez szerintem a DNS kérdése legfőképp.) És ahogyan a földi lét börtöneit próbáljuk minél emberibbé tenni, kötelességünk a Föld nevű - sokak által büntetőbolygónak nevezett - helyet is mind humánusabbá változtatni.

Egyébként a gyermekkori élmény és az arra rácsengő felnőttkori élethelyzet közötti párhuzamot fölfedezni általában nem nehéz. A nehézséget az odáig való eljutás okozza. Vagyis, hogy hogyan találunk rá a pillanatnyi érzelmi konfliktushelyzetet okozó, illetve azt kiváltó valamikori legelső élmény(ek)re. De ez persze nem megy azonnal. Közvetlenül általában több olyan hasonló élethelyzetet lelhető fel az adott személy megélt mindennapjaiban, vagy álmaiban, amelyek ugyanúgy rácsengenek arra a bizonyos meghatározó legelsőre, de semmiképp sem ugorhatunk rögtön akkorát, amely az oda való eljutást azonnal elősegítené. Nem megy máról holnapra, mint ahogy egy mély kút kiásása is az első métereken könnyebb, mint a későbbi kilométereknél. Ennek az az oka, hogy nincs az adott illető tudata megfelelő szintre emelve, ezért nem lát még olyan mélyre, amilyen mélységekre ez esetben szükségeltetne. De akár úgy is fogalmazhatnék, hogy nincs olyan magasságokban, amely rálátást biztosítana neki felülről a csúcsosodó problémákra. Épp ezért van az, hogy amikor személyét frusztráló gondolatokhoz asszociációit kérdezzük általában a szerinte "nem odavágó" dolgok jutnak az eszébe.  És mindig a szerinte egyáltalán "nem odavágó" dolog juttatja el a kívülálló megfigyelőt a legmélyebbre.

 

Igaz, hogy a fent leírtakban bűneink kialakulását egy nagyon kíméletes példával érzékeltettem. De hasonló módon jöhet létre a lopás, a csalás, a hazudozás, sőt az emberölés bűntette is, illetve még sorolhatnám az idevágó példákat. (Természetesen a lélek is lehet gonosz!)

Azonban ez mind semmi. Még érdekesebb, hogy az ember akaratlanul is azon emberek társaságát keresi, akiknél a szülővel átélt konfliktushelyzeteit újra és újra megélheti, azokba újra és újra belecsöppenhet. Illetve keresi ennek ellenkezőjét is, hisz elege van az olyanokból, mint az édesapja, vagy mint az édesanyja, aki netalántán állandóan megalázta, kihasználta, becsapta, megcsalta, elárulta, nevetségessé tette, leostobázta őt.

Semmi gond. Rá fog találni az ilyen típusúakra is. De az a kapcsolat előbb vagy utóbb unalomba fog fulladni. Hisz neki a problémát meg kell oldania, ezért lelke újra ugyanarra az útra fogja terelni.

A valamikori sérelmeket, amelyeket anno nem volt lehetősége eltüntetni, előbb vagy utóbb meg kell tennie, vagyis tudatosítania szükséges (nem magában eltemetni!), mert ha ezt nem teszi, csak töredéknyi hatásfokon lesz képes élnie az életét.

A legnagyobb baj viszont az, hogy ha ezt nem tesszük meg akkor mi is meg fogjuk mérgezni gyermekeink tudatát, nem is beszélve a bűneink miatt hibásan kódolt, átadandó génjeinkről, majd ők is az unokáinkét és így tovább. Az ördögi malomkerék folytatja munkáját, belőle kiszállni nem könnyű.

 

Ami a bűn kialakulását illeti, álljon itt még egy az előbbi mindennapi élethelyzetből vett érzelmi konfliktushelyzetet bemutató példa mellett egy álomkép is.

 

Egy 20 év körüli férfi a következőt álmodja:

 

Unokabátyámmal vendégségben vagyok egy Balaton parti nyaralóban.

Mindenki jól érzi magát. Nagyon kedvesek velünk. Jókat beszélgetünk, nevetünk. A házban ott a házigazdagazda, akinek a szeretetteljes meghívást köszönhetjük, és az én hű németjuhász kutyám is, akit ugyan nem vittem magammal, mégis ott van. Nem simogatom meg. Nem tudom miért, hisz már rég nem találkoztunk, és nagyon vágytam rá. Ezt leszámítva tipikusan idilli a kép. Majd egyszer azt látom, hogy unokabátyám, aki egyébként nagyon akaratos ember egyre több vendéggel kezd vitatkozni és nincs igaza. Megpróbálom leállítani, hátha sikerül. Pillanatnyilag sikerül, de mindig újra és újra kezdi a már kötekedésnek is beillő vitaindításokat. Már nem foglalkozom vele, mert úgy gondolom, majd csak észreveszi a társaság, hogy nem kell komolyan venni. Így is történt. Azonban egyszer csak - amikor épp elmerülök egy beszélgetésben - azt látom, hogy unokabátyám nem messze tőlem pár ember között állva egy pisztollyal a kezében több lövéssel lelövi a kedves ebemet. Nagyon megrémülök. A következőt gondolom: Úristen, kit hoztam én ide magammal?! Szóval először nem is a kutyámat sajnálom, hanem szégyenkezem az unokabátyám miatt.

Mindenki dermedten néz, megszégyenülve odarohanok és kirángatom a házból, majd beültetem a kocsimba és elviszem a helyszínről. Útközben ráförmedve megkérdezem mi oka volt ezt tenni? Elfogadható választ nem kapok csak azt, hogy most mit foglalkozol azzal a koszos kutyával, hisz az csak egy kutya, nem ember. És arra a kérdésemre, hogy miért lőtted le azt válaszolja: azért, mert idegesített hogy ott ugrál.

Jól leszidom, bár érzem, nem fogja föl tettének súlyát. Majd visszamegyek a társasághoz, ahol szemlesütve közeledem a nappali felé megnézni a kutyám tetemét. Senki nem szól hozzám se jót, se rosszat. Odaérek a kutyámhoz, ami a halálból fölugorva - ezt az a kép jelzi, hogy bár a teste még ép, de a fején nincs már hússzövet sem csak annak csontváza, - szalad hozzám, épp olyan szeretettel, mint azelőtt. Ugyanúgy örül nekem, mintha misem történt volna, ugyanúgy csóválja a farkát, mint azelőtt, meg kell kapaszkodnom, hogy el ne essek az örömteli közeledésétől. Ekkor felébredek, és azt érzem, hogy zokog a lelkem olyan intenzitással, amilyet még soha sem éreztem.

 

Az álom értelmezése:

 

A fiatalember asszociációi a kutyához: hűség, feltétlen odaadás, szeretet.

Unokatestvéréhez: akaratosság, ritka meggyőzési eshetőségek.

 

Kérdések feltevése közben kiderül, hogy a fiatalember szülei nincsenek jóban, sokat veszekednek, mert az apa gyakran félrelép, de még nem váltak el. És hogy tulajdonképpen szereti az édesapját, de mégis haragszik rá. Hogy miért arra a félrelépéseken kívül más elfogadható választ nem tud adni, és határozottan kijelenti, hogy épp ezért édesanyját jobban szereti. Majd kiderül az is, hogy édesanyja tulajdonképpen kihasználja őt, hisz csak akkor van rá szüksége, amikor valami anyagi hasznot tud hozni, de sokkal jobban szereti az öccsét és a legkisebb húgát. Majd elmesél egy olyan életbeli helyzetet, amelyben szégyellte, illetve megtagadta édesapját. Ez így hangzik:

Iskolai kiránduláshoz édesapám vitt el kocsijával, jóval az iskola előtt megkértem tegyen ki, mert nem akartam hogy osztálytársaim, tanáraim meglássák "igénytelen" öltözetét. De az édesapja ezek után sem tagadta meg, máskor is elvitte, ha szükség volt rá. Tehát hűséges volt hozzá, mint a kutya az álomban. Nem számított hogy ő akaratával tulajdonképpen megsemmisítette felmenőjét, mint ahogy az álomban az unokabáty a kutyáját, ennek ellenére édesapja ugyanúgy feltétel nélkül szerette.

Miért tette mégis mindezt? Mert az édesanyjától érkező érzelmi motivációk hatására - ami meg kell jegyezni - elég nagy befolyással bír egy anya-fiúgyerek esetében - kellett megtagadnia apja iránti hűségét, mert az félrelépett, megcsalta anyját. Tehát az anya elámította, félrevezette, hamis képzetet, valóságképeket keltett benne, vagyis neki úgy kellett éreznie, mintha őt csalták volna meg, úgy, ahogy belülről nem akart. És ezt csak tudatból volt képes megtenni. A lelke épp ezért mindig furdalta őt, azt is mondhatnám zokogott, mint ahogy ez az álomból való ébredés utáni helyzetből is jól látható.

Az álomban az unokabáty az ő akaratát, tudatát jelképezi, amely voltaképpen az anyjától érkező akarat volt. Ő saját maga pedig önnön lelkét testesíti meg, aki a jó, a kontroll szerepét játssza.

Érdekes még az a momentum az álomban, amelyben az unokatestvér azt mondja: "mit foglalkozol azzal a koszos kutyával, hisz az csak egy kutya, nem ember." Ez a mindennapjainkból is ismert tipikus materiális, DNS gondolkodás, amelyben az igazi értéket csak az azt közvetlenül előállítani képes képviselheti. És mivel a kutya nem egy magas termelékenységű, nagy teljesítményű, a nap huszonnégy órájában meghibásodás nélkül termelni tudó gépsor, ezért őt le lehet nézni, semmibe lehet venni, el lehet taposni. De megjelenik ebben a megjegyzésben a nagyravágyás, a büszkeség is, vagyis csupa-csupa olyan dolog, ami a racionalitásra, az anyagra jellemző, és ami a lélek által sokszorta büntetendőbb, mint az istenkáromlás.

És a férfi nemcsak hogy a hűségét, illetve édesapját szégyelli, hanem saját akaratát, tudatát is, amely ilyen rossz irányba vitte őt. Ezt bizonyítja az a kép, amikor gyorsan, szégyenkezve elviszi a partiról unokatestvérét és így gondolkodik: Úristen kit hoztam én ide magammal!?

A valakit szégyellni cselekedet egyébként egy szeretethiányt is magába foglal. Ha például valaki nem hajlandó egy másik emberrel megjelenni mások szeme előtt, történjen ez akár hasonló, vagy ellenkező nemek között, annak van egy olyan aspektusa, hogy attól fél veszíteni fog a saját népszerűségéből. És a népszerűség szeretetnek örvend. Vagyis ha olyasvalakivel jelenik meg az adott személy, aki érzései szerint rontja népszerűségét, akkor félni kezd a szeretetvesztéstől, illetve látja maga előtt jövőbeli szenvedéseinek még nagyobb súlyát. Ezért vonzza a külső szépség sokszor jobban az emberek nagy részét, mert általa több szeretetet kaphatnak a külvilágtól.

De hogy a fenti példánál maradjunk, mindez, vagyis a "szégyelld magad!" érzés azért maradhat meg a gyerekben, mert az egyik szülő - jelen esetben az édesanya - azt kódolja gyermekében, hogy ha nem restelled édesapádat, aki ilyen meg olyan, és ezért nem mutatod különbnek magad, el fogod veszíteni az emberek szeretetét, nem lesznek kapcsolataid az életben, vagyis szeretetmegvonásban fogsz részesülni, kirekesztődsz. Valójában először viszont csak az édesanyja rekeszti ki, tőle kap szeretetmegvonást, aztán amikor a program már jól működik mindenki.

 

Tehát tulajdonképpen arról van szó, hogy a szülők csatározásainak kitett gyerek úgy sínyli meg ezeket a helyzeteket, hogy tudata módosul, megmérgeződik téves valóságképekkel. És lelke hiába próbálja mutatni a helyes irányt, önmaga képtelen lesz rájönni testének és lelkének diszharmóniájára. Ehhez kell a külső segítség, ami kívülről képes láttatni a dolgokat. Néhány álomértelmezés, hétköznapi élethelyzetekből vett - őt erősen foglalkoztató - konfliktusos élethelyzet kiértékelése után természetesen akár már ő is képes lesz azokat elemezni, látni kívülről önmagát, de erre előbb rá kell tanulnia. Ezért mondtam korábban, hogy szükség van a lélekhez kitűnően értő pszichológusokra, nagy-nagy szükség.

 

És hogyan lesz a gyermekből bűnös?

 

Így, vagyis a téves valóságképek alapján, ami jelen példánknál a hűség megtagadását jelenti. Mert ez a fiatalember álma értelmezése előtt mindenkit, aki csak kicsit is közel került hozzá ellökött. Mindenkit, aki csak kicsit is hűséges volt irányába megtagadott, mint valaha édesapját, hisz ez lett bele kódolva. És mind az a sok ember, akinek nem tudta szeretetét fogadni, ezáltal meg lett bántva. Lehet, hogy pár embertől bocsánatot tud kérni, vagy frissen megromlott viszonyokat a visszájára tud fordítani, de egy körülbelül tizenöt év alatt felhalmozott adósságot törleszteni, mivel mindenkit felkutatni nem lehet, már képtelenség.

És itt nem az életből eltávozottakra gondolok, hanem az élőkre. Mert az életből eltávozottaknak elég, ha egy gyertyát gyújt, és közben gondolatban vagy akár szavakban bocsánatot kér, de aki még él, annak a tudatát kell megragadnia.

Ha valamilyen csoda folytán egy bűnöst - és itt most egy a társadalmi normákat súlyosabban sértő elkövetőre gondolok - végig lehetne vinni a bírósági tárgyalások keretein belül egy tudatosítási folyamaton, biztos vagyok benne, hogy ezalatt az idő alatt az esküdtszék nem egyszer törne ki hangos zokogásban és a bíró az adott vádponton belül a lehető legenyhébb büntetést szabná ki rá, míg a vádlott maga a legszigorúbbat kérné.

 

Arról nem is beszélve, hogy ez csak egy seb a sok közül. Tapasztalataim alapján egy átlagosan sérült embernek tucatnyi szülőkkel megélt, első konfliktushelyzete lehetséges. Azokat aztán számtalan aspektusból lehet megvizsgálni, elemezni és minden egyes ilyen aspektus egy téves valóságképet, egy hibás, cserére szoruló jelkulcsot rejt magában. Ezért van az, hogy hosszabb időt is igénybe vehet egy ilyen folyamat. De nem hosszú éveket, mint ahogy ezt különböző fórumokon hallani lehet! Ez tévedés. Egy embert alapjaiban - tapasztalataim szerint - pár hónap, maximum fél év/heti egy alkalom alatt le lehet választani (lélekben!) a szüleiről.

Ez a pont úgy vehető észre, hogy az adott illető asszociációi, életbeli problémáit illetően alábbhagynak.  Hiába kérdezzük már nincs a mély énjében olyan erő, ami a felszínre lökhetne bármit is. Tehát az adott életvitele mellett a lelke lényegében nem akar mást, mint a teste. Nem súg neki, hogy ezt ne, vagy azt ne tedd, mert durva hibákat már nem követ el a testi tudata, hisz összhangban van a lelkével. Tudja, hogy közvetve nem ő, hanem a valamikori helyzete által gerjesztett tudatmódosítás az oka elkövetett hibáinak, és ez megnyugtatja. Ezért lélekben (nem testben!) leválik szüleiről, függetleníti magát, nem érdekli már azok csatározása. Egyik mellett és egyik ellen sem foglal állást.

Ez persze nem azt jelenti, hogy soha többé nincs már a lelke és a teste között feszültség. De van! Lennie kell, mert akkor éppúgy unalomba fullad kettejük kapcsolata, mint ahogy egy hagyományos párkapcsolat. Csak ez az ellentét már nem olyan, ami gyakori robbanásokat idéz elő. Ez már egy normális, termékeny, testi szellemi tudatot egészségesen fejlesztő ingerület, amellyel szintén lehet a "rosszat" felhalmozni, de jóval csekélyebb mértékben és sokkal inkább azok megoldása jellemző, mint azok gyarapítása. Úgy is mondhatnám, most kezdi el a valóságot helyesen és egészségesen érzékelni.

Természetesen lehet még mélyebbre ásni a lélek által őrzött emlékek között és még több hibás kódot kijavítani, de ez csak abban az esetben szükséges, (de akkor sem biztosan!), ha azt az adott személy életvitele igényli. Tehát tisztább tudatának köszönhetően magasabb beosztásba kerül, vagy csak egyszerűen stresszesebb feladatok megoldására is alkalmazni kezdik, mert úgy látják munkaadói, hogy megváltozott és így már erre is alkalmassá vált. Ha ilyenkor ismét nagy lesz a távolság a tudat és a tudattalan világa között, vagyis növekszik testének és lelkének diszharmóniája, akkor lehet még mélyebbre merülni. (Ilyen esetben jó az, ha rátanult és mindig az adott élethelyzetben tudja a megtanult technikát alkalmazva saját maga tudattalan tudatosítását végrehajtani.)

 

 

 

Tisztító tűz

 

E sorok leírásakor viszont felvetődik a kérdés, vajon valóban tisztító tűz-e a földi élet a lélek a szellem számára az előző életek bűnei miatt, ha azokat még a négyzetre, sőt a köbre is emeli? Vagy miről beszélnek azok az írások, amely azt mondják, hogy a vezekléseinkkel egy megtisztulási folyamaton esünk keresztül, ha ezt még csak egyre halmozzunk? Mit jelent az, hogy tisztítótűz, ha épp az ellenkezőjéről van szó, vagyis egy olyanról, ami épp bepiszkít? Illetve mit takar az a kijelentés, hogy hetedíziglen ki lehet kerülni ebből a mókuskerékből, ha állandóan csak gyarapítjuk adósságainkat?

Nem hiszem, hogy jelen pillanatban létezik még a Föld nevű bolygón kívül más olyan dimenzió, ahol ennyire rá lenne az emberi lélek túlélése érdekében kényszerítve a bűnre.

 

Hogyan kerülünk így ki a bajból?

 

Az újjászületések számát illetően per pillanat sehogy. Ebből viszont az következik, hogy nincs feltétlen folyamatosság az előző életek bűnei és a leszületések között. Itt pusztán egyszerű tapasztalatszerzésről van szó.

 

És van-e egyenlőség valóban "odaát", ha itt a földön sincs sem a börtönökben, sem a kinti világban?

 

Ha a Föld a lélek számára büntető bolygónak tekinthető és itt is van kinti és van benti világ, amely utóbbit a börtönök jelképezik, és ha minden, ami kívül a földön megtalálható egy belső szellemi kivetülésnek, gondolatnak, teremtésnek az eredménye, akkor hogyan lehetséges az, hogy a mi börtön-benti világunkhoz képest a kinti világban sincs egyenlőség, amikor a túlvilág analógiájára, amihez képest a mienk bentinek (börtönnek) mondható azt mondják: ott már mindenki egyenlő?

Sehogy, mert nem egyenlő, tehát ha létezik is ilyen, akkor más dimenziókban, más világokban sincs egyenlőség. Tehát nincs értelme abba a hitbe ringatni magunkat, hogy a lélek testből való szabadulása után, az úgynevezett túlvilágban már minden sokkal, de sokkal jobb lesz, mint ahogy a börtöneinkből szabadultaknak sem biztos, hogy csupa idill lesz szabadulásuk után az életük. Talán a tapasztalatok miatt egy pár fokkal jobb, de semmiképp sem álombéli.

 

 

A tudatról

 

Mi a tudat? A tudat egy olyan ismeret, ami egyfajta megtapasztalásból, többet éltségből, többet szenvedettségből ered. Nem összekeverendő az intelligenciával, amely a többet éltség idejét képes lecsökkenteni az ugyanazon megtapasztaláshoz vezető úton történő végighaladáshoz.

Tudatos és kevésbé tudatos ember között legszemléltetőbben talán úgy érzékelhető a különbség, mint a gyerek és felnőtt között. A felnőtt már többet élt, többet szenvedett, többet tapasztalt meg a világból, ezért tudatosabban képes élni. Tud vigyázni olyan dolgokkal, amelyekkel a gyerek még nem, hisz ő már többször égette, ütötte, meg magát.

Pedagógusként tisztában vagyok vele, hogy tudatosabban gondolkodom minden tanítványomnál, de közel sem biztos, hogy intelligensebb is vagyok náluk.

A tudatosságot viszont ugyanúgy, mint az intelligenciát el kell ismerni. És az élet célja mind szellemi, mind testi részről a tudatosulás, a fejlődés. Azonban viszont ha egy kevésbé tudatos elvárja, - és tegyük hozzá joggal - hogy egy nálánál tudatosabb őt tudatlanságáért ne nézze le, akkor ő sem nézheti le az őnála tudatlanabbat. (A tudatosabbnak mindig arra kell vigyáznia, hogy soha ne kapja el őt a magasabb tudatosságbeli gépszíj!)

 

A tudat testi kérdés?

 

Lehet, sőt biztos, hogy ebből a tudásból a lélek is profitál, de háromdimenziós világunkban mindenképpen a test anyagának, DNS-ének kérdése. Illetve ugyanúgy tanulhat a test is a lélek segítségével, mint ahogy a lélek is a test munkálkodása által. Ezért a maga nemében egyik sem alábbvaló a másiknál, bár mindegyiknek más a funkciója. Ugyanúgy, mint ahogy fellelhető ez a nő és a férfi sajátos szerepét tekintve is. Természetesen a léleknek is van tudata, de az életünkben rejtett tudattalan tartalommá válik.

Belülről a lélek a rendező csak súg, ha valamit a testünkkel nem jól érzékelünk. Pontosabban azt mondanám, a lélek mindig ellentétek felállításával létrehozott potenciál segítségével magyaráz, amely magyarázat megértéséhez az anyag elengedhetetlen létező. Mi az így létrehozott feszültséget kioltva juthatunk el egy magasabb testi tudatosság állapotába. De ugyanakkor a tudatosulásra, tapasztalatszerzésre neki is szüksége van, másképp miért hozná létre az ellentéteket? Így ha hinni lehet a reinkarnációban, lelkünk a maszkon, vagy a testünkön keresztül megtapasztalt dolgokat raktározza, elmenti wincseszterére, de jelen életünk tudata a testünkké.

Ezzel a tudattal éreztetni lehet a másikkal, aki kevésbé tudatos, hogy ő még csak gyerek, hogy érdemes-e az egy más kérdés. Tudatosuláshoz, mindennapi cselekvéseink mozgatórugóinak előállításához erre nincs szükség. És azért sem érdemes, mert lehet, összezavart, mérgezett, vagy éppen kezdetleges testi anyaga, tudata mögött egy nagy szellem lakozik, hisz ilyen szerepben kell valamit megtanulnia.

Nem hiszem hogy lélek és szellem között olyan feltétlen folytonosság lehetséges, amelyben egyértelműen kijelenthető, hogy intelligensebb, tapasztaltabb, "okosabb" lélek csak intelligensebb, tapasztaltabb, "okosabb" testbe költözhet. Mert akkor igaz lenne az a megállapítás is, hogy értelmi fogyatékos emberektől nem tanulhatunk, holott az értelmi fogyatékoshoz képest mi érzelmi fogyatékosak vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy a tudatosabb szinten lévő egyértelműen kevesebbet is szenvedne.

Vagy hogyan lenne akkor alátámasztható a minden egy elve? Ez természetesen nem azt jelenti, hogy semmiféle folytonosság nincs az előző életek között. De van! Ugyanúgy fennáll itt is ennek a lehetősége, mint ahogy ez a földi életben, a különböző tevékenységeink közötti kapcsolatok esetében.                   

 

Ezt az egészet úgy képzelem, mint ahogyan azt az álmokban megjelenő különböző minőségű gépjárművek is hivatottak szimbolizálni, amelyek az estetek többségében az önállóságon túl az adott illető identitását jelképezik. Vagyis előfordulhat, hogy egy intelligens ember utazik egy kevésbé "jó" kocsival és egy kevésbé "okos" ember egy "jó", magas kényelmet (tudatosságot) nyújtó autóval, ugyanígy igaz lehet ez a lélek és test kapcsolatára is. Vagyis valaki egy "jobb" gépből szemléli a világot, és onnan szerzi a tapasztalatokat, és van, aki egy "rosszabból". De egyik gépre sem lehet azt mondani, hogy a másikkal szemben kevesebb szenvedést nyújt. Csak tudatosságban, külsőben különböznek. Mindegyik más megtapasztaláshoz segít hozzá, ami fontos lehet a lélek, a szellem számára.

 

A gépeket viszont, ahogy már hangoztattam, meg kell becsülni, mint ahogy a legtöbben vigyáznak is rájuk, mert megkönnyítik a munkájukat. Megkönnyítik tudatosulási folyamataikat, tapasztalat-, és élményszerzéseiket azáltal, hogy fáradhatatlanul olyan tevékenységet látnak el, amelyekre az ember többszöri hasonló úton való megjártsága miatt már képtelen lenne, illetve mert unalmasnak érezné életét. De semmiképpen sem uralkodhat fölötte!

 

Három alapszín létezik. A piros, a kék, és a sárga. A piros a tűz, a vér, a harc, az erő, a férfi színe. A kék az anyag, a víz, az érzelmek, a nő színe. De vajon kié, vagy minek a színe lehet a sárga? Ádám és Éva mellett már csak egy élőlény volt jelen a bűnbeesésnél: a kígyó. A legtöbb kígyó meghatározó alapszíne a sárga. (lsd. bibliai rézkígyó.) A sárga, mint arról már mondandóm elején tettem említést ezzel együtt a (nemesítő) változás színe is. Gondoljunk csak a közlekedési lámpák sárga, addigi állapotot megváltoztató színére, a gépkocsik irányváltoztatást jelző sárga színére, vagy a nagy változásokat előidéző építkezések sárga, figyelmeztető jelszíneire. De ide kell sorolnunk még az akár rossz kedélyállapotot jóra megváltoztatni képes sárga napfényt, ám még a kígyónak, amely segít a változásban a nálánál magasabb szellemi hatalom iránti sárga irigységét is.

 

Egy biztos. Az a bibliai sárga veszedelem, amely mintegy jóslatként az írásban megjelenik, nem azt a képet hordozza magában, amelyre sokan gondolnak. Vagyis hogy ázsiai népek hada fogja ellepni a nyugati szupercivilizációt, madárinfluenza, stb. A sárga színnek az ott élő emberekhez és környezetükhöz semmi köze. Még csak nem is az atomsugárzással áll összefüggésben ez a sárga veszedelmi jóslat, hisz ugyan a radioaktív sugárzásnak is sárga a jele, de a tudomány által felhasznált eme elemi reakció az ember kezében van, így mintegy részhalmazát képezi csak annak a bizonyos sárga színű vészhelyzetnek. A tudomány által létrehozott dolgok pedig jóra és rosszra egyaránt alkalmazhatók. Az igazi sárga csapást a színtiszta DNS által kódolt anyagból felépülő, fény nélküli, (halvány) sárga szemű emberek egyre nagyobb számbani elterjedése fogja jelenteni, magával rántva a szintén sárga, és eltúlzott, hazug racionalista világszemléletet, valamint az ezzel karöltve együtt járó szellemnélküli lebutulást, szert téve a lélek harmadik dimenzióból való teljes kiűzésére. Sárga mert irigy, irigy a szellem, vagyis a lélekkel rendelkező ember tudására.

 

A világban fellelhető feszültségek tehát nem elsősorban faji, vallási, vagy nemzetiségi, illetve tudatosságbeli különbségeken alapulnak, hanem egyetlen egy dolgon: a szellem nélküli ember jelenlétén. Ők a problémák fő forrásai.

 

A lélek nélküli ember csak rövidtávon erősebb, mint a lélekkel rendelkező, de ha többségbe kerül, akkor természetesen hosszútávon is azzá válik. A Föld nevű bolygóról már szinte eltűntek a lélek által meghatározott humán beállítottságú emberek. Nemsokára a kiszolgáló személyzet, úgy is mondhatnám logisztikai egység, vagyis a kegyeltek, éppen ezért többségükben elszállt egójú, de ugyanakkor lélekkel diszponáló racionális halandók csapata lesz a soros. Aztán mivel a kígyók legveszélyesebb ellenségei maguk a kígyók, a szín-DNS biológiai robot fogja önmagát végleg kipusztítani.

 

A lélekkel rendelkező embernek tehát tudatára kell ébrednie annak a ténynek, hogy lélek nélküli társa is létezik, és előbb vagy utóbb fel kell tudnia ismernie a lényegét vesztett zombi embert, mert ha ezt nem teszi ő maga is elveszetté lesz. A DNS viszont már felismerte saját problémáját és ennek megfelelően kitermelte a maga biztos alapokon nyugvó tömegbázisát, amelynek segítségével megvalósíthatja totális világuralmi hatalomrendszerét és biztosíthatja magának az örök életet. A XX. Század már az övé lett...

2005.